Diana, 8.rész

Nos eljött a csütörtök.... Már nem is tudom, hogy mióta vagyok hős, mert már követni sem tudom. Azóta minden megváltozott az életem körül, de nem csak ez változott, hanem én is. Már nem félek attól, amitől eddig igen. Megváltoztam nem tagadom, de egy kérdés még mindig fúrja az oldalamat. Mitől változtam meg belülről? A félelem meggátolta, hogy megvédjem magamat Chloé cikizésétől, vagy attól, hogy megvédjem a barátaimat. Tudom jól, hogy jelenleg nem ezen kéne kattognia az agyamnak, de nincs más dolgom. Reggel hét óra van, és én az ágyban fekszek, amíg nem jelez az ébresztő órám. Szóval a félelemnél tartottam... Már nem félek semmitől, mert már hős vagyok, és téma lezárva. Rendben ha nem a hősködésről gondolkozok, akkor legyen az írás. Az a gondolat is átfutott rajtam, hogy mi lenne ha én is csinálnék a hősökről blogot, és ettől nagyobb lenne a nézettségem. Mondjuk, akkora mint Alyának. Nem Ladybugról és Chatról csinálnék blogot, hanem az új hősökről, akikről még senki nem tud semmit sem. Először megpróbálok Paonról megtudni valamit, majd írok Beeről. Nem olyanra gondoltam, hogy felfedem, hogy kik vannak a maszk mögött, hanem ilyen apróbb infókat, amik még kíváncsibbá teszik az embereket. Már tizenöt perce gondolkozok ezen, de még nem csináltam semmit ma. Lehet, hogy ma lesz valamilyen bevetés, és gyorsan legyőzzük Halálfej egyik akumatizált emberét, aztán iskola vagy iskola után, megírom a cikket és nagyobb lesz a nézettségem. Vagyis csak remélem, mert ha Alyánál bevált, akkor nálam is sikerülnie kell. Rendben előre elterveztem a mai napomat, akkor már csak fel kell kelnem, de még van öt percem. Öt perc, ami nálam sok idő ha nem gondolkodom. Kéne találkoznom Roxyval is, de nem tudom, hogy mikor. Mostanában annyi minden kavarog a fejemben, de nem tudok ellene mit tenni. Vajon a többi hősnek is vannak ilyesmi gondjai? Talán tényleg ki kéne derítenem róluk valamit, ami nekem is segít vagy csak el kellene felejtenem, továbblépnem, és elkezdenem az életemet elölről, amiben már tudom irányítani magamat, és nem áll semmi az utamba. Lehetek átlagos lányka és egyben egy hős, aki félelmet nem ismerő bátorsággal menti meg az otthonát ellensége, Halálfej, gonosz akumatizált embereitől. Meg is van. Új életet kezdek, ami segít minden gondomban... - gondolataimból kiszakítva szólalt meg az ébresztő órám, ami azt jelzi, hogy fel kell kelnem, és elmennem az iskolába. Már csak fél órám van, de még így is teljes egészében nehezemre esik felkelni az ágyból. Felkeltem és elkezdtem felvenni, azokat a ruháimat, amiket már előre előkészítettem, hogy felvegyem. Amikor már eljutottam odáig, hogy felöltözzek és összepakoljak már csak tizenöt percem volt az órák kezdetéig, de nem zavart. Ha elkések, akkor elkések... Nem lehet mit tenni, túl élem és kész. Amikor már mindennel kész voltam, öt perc elteltével elindultam az iskolába. Az idő napos volt. Szellő csak úgy süvített, mint a fölöttem elsuhanó Ladybug, aki egy pillantást sem vetett rám. Megláttam az utána futó Chatot, aki mintha Ladybuggal egy gonoszt üldözne, de nem, mert a parkba mentek, ahol Alya várta őket. Nem tudom, hogy miért, de most az érdeket, hogy bejussak még időben az iskolába. Elindultam és már csak tíz percem volt mielőtt még becsöngetnek. Öt perccel később beértem az iskolába, de mielőtt még az osztályterem felé vettem volna az irányt, a lány vécé felé kezdtem sétálni. Nem azért, mert vécéznem kell, hanem azért, hogy kitisztítsam a fejemet. annyi gondolat van a fejemben, hogy már azt sem tudom, hogy mit is akarok valójában. Nem tudom, hogy miért vállaltam el azt, hogy hős legyen. Azt, hogy én legyek Bee. Ha tudnám azt, amiért engem választottak, akkor végre megnyugodnék. A gondolataim egyre jobban ekörül cikáznak, és még mindig nem tudok ellene semmit sem tenni. Xinta kirepült a táskámból, és az aggodalom jelei látszódtak meg az arcán. Szerintem aggódik értem, és attól fél, hogy képes vagyok ennyi idő után meghátrálni. Lehet, hogy igaza van, de én nem vagyok olyan, aki csak ilyen könnyen feladja. Nem fogom hagyni, hogy leterítsen egy bizonytalan érzés, ami minden pillanatot elvesz attól, hogy igazán éljek. Most véglegesen eldöntöttem! Nem hagyom magamat, hanem felállok és nem hagyom magamat. A kicsi méh kwami még mindig engem bámul, azt várván, hogy mondjak valamit, de nem. Amikor ő szólna hozzám egy árva szót is, hirtelen becsöngettek. Abban a pillanatban kisétáltam a vécéből, és az osztályterem felé vettem az irányt.  Kis idő múlva beértem az osztályterembe.
Leültem a helyemre, de még nem volt benn az osztályban a tanárnő.Én körül néztem, és amikor felnéztem, akkor az önimádó Chloét pillantottam meg magam előtt. Mérgesnek tűnt ezért jobbnak láttam ha nem szólok hozzá, de, akkor is dühösen nézett rám. Én még mindig nem szóltam hozzá, de ő, akkor is megszólalt.
- Ni csak! Diana. Tudod ma nincs itt Marinette ezért ma rajtad vezetem le az indulataimat ha nem bánod. Szóval te egy író vagy? - kérdezte, majd közelebb jött. - Te jó ég! Hogy te milyen szánalmas vagy. - mondta kioktatva, majd elment mellőlem, mert a tanárnő bejött az osztályba és gondolom előtte nem akarta folytatni a szokásos hülyeségeit. Komolyan mondom, hogy megáll tőle a agyam. Mitől lett ilyen elkényeztetett fruska? Sosem gondoltam, hogy meg fog változni, de most már nem is gondolok mást. Ő már javíthatatlan. Nem gondolok mást róla. Neki nincsenek pozitív érzelmei, amik jó útra térítenék. De most komolyan? Ki lehet olyan, aki mindenkit kicsúfol és senkivel nem képes barátkozni. Sabrinával is olyan gonosz módon bánik, hát, hogy bánjon velem vagy mással. Nos, de térjünk vissza a jelenbe. Amikor a tanár belépett mindenki elhalkult, és kezdetét vette az osztályfőnöki óra. Minden rendben ment... Az elmúlt hét, és az elmúlt hónap eseményeit vitattuk meg egész órán, ami csak még unalmasabbá tette ezt a napot. Nem értem, hogy Marinette miért nem jött iskolába, hiszen még tegnap meg tegnapelőtt még semmi baja nem volt. Mindegy, mert most nem is traktálnám őket a gondolataimmal. Az osztályfőnökinek hamar vége is lett és szünetben megint csak sétáltam és gondolkoztam, mert nem volt kivel beszélgetnem. Vagyis ott volt Alya, de vele most nem volt kedvem, de ő mégis odajött hozzám. Boldognak tűnt. Gondolom Ladybug és Chat Noir miatt van ez.
  -  Hé Diana! Először is nem tudod, hogy hol van Marinette? - kérdezte aggódott arccal, amire én megráztam a fejemet, majd folytatta azt, amibe nemrég belekezdett. - Na figyelj a második, amit mondani akarok az az, hogy képzeld el, hogy megint csináltam egy interjút Ladybuggal és Chattal, amitől nagyon boldog lettem és... - folytathatta volna, de kezdetét vette az unalmas testnevelés óra. Itt egész órán futottunk, mert a tanár ma úgy döntött, hogy nem jön be az iskolába megtartani az óráját. Ezért a helyettesítő tanár az egész órás futást javasolta órai tevékenységnek. Ez az óra is gyorsan eltelt. Kezdetét vette a következő tanítási óra, ami matek volt.  Az előző órán dolgozatot írtunk, amit ezen az órán kapunk meg. Nekem ez jelenleg ötös lett, de nem állok valami fényesen ebből a tantárgyból. A következő óra irodalom volt, amin meg most írtunk dolgozatot. Ezek után jött a nyelvtan, a földrajz, és így tovább... Amikor  már vége lett az összes órának kisétáltam az épületből, és megláttam Halálfej egy újabb akumatizált áldozatát, ahogy egy nagy hálóval kapja el Párizs minden lakosát.Vagyis a gyerekeket és a tinédzsereket. Láttam, hogy már Katica is megjelent, ezért reflexből beszaladtam az iskola épületébe, mármint be a vécébe, és felkiáltottam: Xinta fullánkot ki! - mondtam, és nagy fényt követően átváltoztam. Gyorsan kiszaladtam. Most is Beeként léptem Párizs városának polgárai elé, akiknek a segítségemre volt szükségük jelen pillanatban, mert Halálfej egy újabb áldozata kergette őket hálóval a kezében. Nem értem, hogy miért kapja el a gyerekeket. Ha jobban megnézem az ellenséget, akkor Marinett anyukáját látom meg. Te jó ég! Ez tényleg ő. Gondolom veszekedtek és talál ezért lett akumatizálva. Nem volt időm gondolkozni, mert felém kezdett futni. Egyszer csak megtámadott. Elkezdtem vele harcolni, és, amikor már vesztésre álltam a társam Katica is feltűnt a láthatáron. Először szeme elől tévesztettem, de most már itt van és ez a fő. Épp mellettem ért földet pár méterre. Mivel az ember hatalmas volt, jóval nagyobb előnyben volt része, mint nekünk. Elkezdtünk vele harcolni, de még mindig előnyben volt velünk szemben. Ketten nem tudtuk féken tartani, de pont, akkor amikor már leterített volna minket megjelent megjelent Paon is. Mellettem ért földet.
  -  Na mi van? A két hősnek segítség kell? - kérdezte nevetve, amire én is és Ladybug is elmosolyodott. - Itt vagyok szolgálatotokra. - mondta mosolygós arccal. Az ellenség közben elkezdett futni, és mi is utána futottunk. Szerintem a hálójában lehet az akuma. Hirtelen Ladybug felkiáltott és a jojója helyébe egy próbababa hullott. Először viccesnek tartotta, aztán körbepillantott. Rám és Paonra mutatott. - Tereljétek el a figyelmét. - mondta magabiztosan és Paon felkiáltott. A legyezőjéből egy bomba lett. Az ellenség felé dobta a bombát, amire én is felkiáltottam: Brillant énergie(fénylő energia). Hatalmas sárga fényt követően rengeteg méh támad rá az ellenségre.Ebben az esetben, most Marinette anyukájának az akumatizált gonosz énjére. Most is ez a dolog történt. Az ellenség egy szempillantás alatt eldőlt. Paon odadobta neki a bombát, ami megint csak leterítette. Pár perc múlva felállt és megint elkezdett velünk harcolni, de most gyengébb volt. Ladybug odadobta a próbababát. Az ellenség meg akarta fogni, de elengedte a hálót. Mind a hárman elakartuk kapni, de megjelent Chat és elkapta.
  -  Bocsi a késésért. - mondta, majd odadobta Ladybugnak, aki egy szempillantás alatt széttépte a hálót és kirepült belőle a kékes lepke.  Ladybug szét törte a hálót és elfogta a benne lévő akumát.Miután hatástalanította az akumát minden visszatért a régi kerékvágásba.Ennek nagyon örültem. Ami után vége lett össze pacsiztunk:
   -  Szép volt. - mondtuk egyszerre.
   -  Na nekem mennem kell. - mondta Ladybug.
   -  Nekem is sziasztok!!-mondta Chat és ő is elment. Mind a ketten gyorsan eltűntek.
   -  Nekem is mennem kell szia! - mondta Paon és egy szempillantás alatt ő is eltűnt. Nekem még nem pittyegett a talizmánom, ezért még nem mentem haza. A szalagjaim segítségével egy kicsit még elmentem ide oda, majd amikor elkezdett pittyegni a talizmánom az otthonom felé vettem az irányt. Gyorsan odaértem. Amikor már ott voltam, pontosan abban a pillanatban változtam vissza.

Xinta pontosan a kezembe érkezett, és nem látszott valamennyire jó állapotúnak. Betettem őt a táskámba és úgy mentem be a házba. Felrobogtam a lépcsőn és bementem a szobámba, majd becsuktam magam mögött az ajtót. A szüleim most valamilyen oknál fogva otthon voltak ezért nem akartam, hogy meghallják, hogy mit beszélek Xintával. Amikor megfordultam a kicsi kwami nyomban előttem volt. Először csak nézett aztán meg is szólalt. 
 - Na most már jobban vagy? Nem zavar, hogy hős vagy és vele gondok járjak? - kérdezte kikerekedett szemekkel, amire én megráztam a fejemet. Szerintem tudta, hogy minden rendben van velem, ezért már nem is váltottunk több szót. Én nyugodtam folytattam tovább a napomat tudván, hogy minden jóra fordult bennem, és nem lesz semmi baj...