Ma kedd van, ami azt jelenti, hogy Sara ma megy haza. Mivel nem mondtam el neki az igazságot, minden kapcsolatot megszakít velem örökre. Az elmúlt hetekben nagyon sok mindenen mentem keresztül... Hős lettem, ami hatalmas felelősséggel jár, de ez miatt az egyik barátnőmet is elvesztettem. Mégis miket beszélek? Roxyt mostanában rettenetesen elhanyagoltam úgy, hogy nem lepődök meg, hogy miért nem hív fel telefonon. 8:00 van és még mindig csak ülök a gépem előtt, hogy valaki írjon megjegyzést a felújított blogomba. Xinta észrevette, hogy unatkozok:
- Nem akarod felhívni Roxyt? - repült a vállamra.
- Szerinted azok után, hogy elhanyagoltam beszélne velem?
- Igen... Várj nem... Nem tudom.
- Roxy most várhat. Sarát kell kikísérnem a reptérre. - mondtam, majd Xinta elbújt, mert hallotta Sara lépteit. Ránéztem, mire ő elfordította a fejét. Perceken belül elindultunk. Útközben többször is egymásra pillantottunk, de látszott rajtunk a nemtetszés jele. A valóságban lehet, hogy közel vagyunk egymáshoz, de a látszat csal, mert nagyon távol vagyunk egymástól. 20 percen belül oda is értünk és akkor jöttem rá, hogy itt a vége... Soha többé nem látom, de még utolsó próbálkozásnak rákérdeztem:
- Akkor itt a vége? Azért nem akarsz a barátnőm lenni, nem tártam fel a magánéletemet? Vagy, azért, mert nem mondtam el neked minden titkomat? Én sem tudom minden titkodat, de te mégis elítélsz. De tudod mit? Te nálam sokkal rosszabb vagy... Te nem érdemelsz meg engem. - mondtam, majd elmentem. Fájó szívvel hagytam ott barátnőmet, de igazam volt és büszke vagyok magamra, mert kiálltam magamért. Ránéztem a órámra és 8:30 volt, ami azt jelenti, hogy mindjárt elkések a családi napról. Gyorsan elfutottam az iskoláig, ahol Marinette várt. Mivel belátom, hogy tegnap eléggé rosszul bántam vele, de ma vagyis most azonnal bocsánatot fogok kérni tőle. Odamentem hozzá:
- Marinette én nagyon sajnálom, amit tegnap mondtam csak lelkileg teljesen kész voltam. Tudod Sara elment és én nem tudtam mit csinálni és... - folytattam volna a mondandómat, de ő megölelt.
- Diana semmi baj. Mindenkinek lehet rossz napja. Barátok örökre emlékszel?
- Igen persze... Csak ma is bal lábbal keltem fel.
- Nyugi én sem vagyok jobb az ügyetlenségemmel. - mondta, majd boldogan mentünk be az iskolába. Ránk vártak bent a szüleink is, de nekem sajnos csak az apukám tudott eljönni. Éppen az egyik versemet olvasta fel az osztálynak, amit már közzétettem a blogomban:
Cím: A kettéhasadt barátság
Szövege:
A barátság egyfajta
kötelék. Egy kötelék, amely összetart minket: Jóban s rosszban, s ha
távol vagyunk egymástól mégis közel érezzük a másikat. De ha már 6 éve
nem láttuk a másikat, akkor nincs mit tenni. Egyszer mindennek vége
szakad. Még egy olyan barátságnak is, ami túlélt mindent, de nem látott
semmit. S ha még mindig távol vagyunk egymástól, akkor itt a vége. Nincs
mit tenni.... De a kötelék, amit mi alkottunk mindig segít abban, hogy
sose felejtsük el egymást...
Az osztály tapsolni kezdett, ami az apukámat nagy büszkeséggel töltötte el. Úgy látszik, hogy mégsem ilyen nagy szégyen az, ha írunk. Az írás boldoggá tesz. Szóval lehet, hogy a szuperhős lét romba döntötte az életem felét, de tanulságot is hagyott maga után. Egy olyan tanulságot, ami nem csak megváltoztatta az életemet, de engem is jobb emberré tett, amiért nagyon hálás vagyok. A szülők sorba meséltek a gyerekeikről, ami a őket és az osztályfőnökünket is boldoggá tette. Amikor már mindenkit végighallgattunk kezdetét vette a családi nap. Én Marinettel voltam, mert Alya beteget jelentett. Nem tudom, hogy miért. Amikor tartottunk egy kis pihenőt, Marinettel, elkezdtünk beszélgetni:
- Szerinted Alya ma miért nem jött?
- Nem tudom. Vagy betegen fekszik az ágyában, vagy az asztala előtt blogol.
- Igen lehet. De... - fejezte be volna a mondatát, Marinette, de egy akumatizált gonosz közbeszólt.
Én elfutottam és ő sem állt ott tétlenül. Mielőtt a vécébe szaladtam megbizonyosodtam róla, hogy ő jól van. Ő elmenekült az osztályterembe én meg pár percen belül a lányvécében kötöttem ki. Xinta előbújt a táskámból én pedig, szó nélkül kimondtam az átalakító szavakat: Xinta fullánkot ki!! - kiáltottam, majd másodperceken belül átalakultam. Kiszaladtam, vissza az udvarra, ahol Marinette barátnőmet már nem találtam. Eltűnt, mint a kámfor, de most az újabb gonosz legyőzésére kell, hogy koncentráljak. Megjelenik Ladybug és szép lassan földet ér mellettem, de Chatot és Paont még mindig nem látom magam mellett. Ladybug tekintetében megint ott a megfontoltság jele. Úgy tűnik, hogy most csak ketten leszünk. A gonosz egy hal ruhába bújt férfinek nézett ki. Az akuma feltehetőleg a fegyverében lehet, ami egy szigony. Az ellenség hirtelen ránk támadt. Én elterelés képen felbosszantottam ő meg elkezdett kergetni. Csak futottam és futottam és mikor elkapott volna, Ladybug, a jojója segítségével maga felé rántotta, majd elkezdte körbe-körbe lengetni a levegőben, amíg el nem engedte és pár pillanatra eszméletét vesztette. Én a szigonya felé mutattam jelezvén, hogy ott van az akuma. Ladybug rábólintott, majd felkiáltott. Egyszer csak a jojója mellé egy piros fekete pöttyös zacskó hullott. Én is felkiáltottam: :Brillant énergie(fénylő energia).Akkor a hatalmas sárga fényt követően rengeteg méh támadt rá az ellenségünkre, aki a sok méhfullánktól összeesett. Ladybug körbepillantott és máris látszott az arcán, hogy megint van egy terve, mely megint segít győzni. A hal kinézetű férfi megint ránk támadt, de a méhfullánkok hatására most gyengébb volt. Én megint eltereltem az ellenség figyelmét. Elfutottam és felugrottam a tetőre. Ladybug a jojója segítségével odadobta nekem a zakót én, pedig a szalagjaimmal elkaptam a két végét és ráhúztam az ellenfelünkre. Ladybug elvette tőle a szigonyt, majd széttörte és kijött belőle a megint nagy kárt okozó kis kék pillangó. Megtisztította az akumát összepacsiztunk, majd mindenki ment a maga dolgára. Én vissza szaladtam, Marinetthez, aki aggódott arccal várt engem. Amikor megbizonyosodott róla, hogy minden rendben van velem visszamentünk a szüleinkhez, az osztályhoz és boldogan folytattuk a családi napot...
* 1 nappal később*
Ma Szerda van, azaz ma megyünk Roxyék házába a Lerois könyvtárba. Sokan izgultak sokan nem. Ma Marinettel és Alyával indultam el az iskolába, ahol már a többiek sorakoztak az osztályfőnök mögött. Beálltunk a sorba és elindultunk Roxyék háza felé. Kb. fél órán belül odaértünk. Chloé elkezdte játszani a nagy menőt, hogy ő személyesen ismeri Roxyt.
- Na itt a három okostojás. Nektek nem is szabadna bemenni egy ilyen házba. - nevetett gúnyosan.
- Miért te mitől vagy különb nálunk? - förmedt rá Alya.
- Onnan, hogy én ismerem a lányukat. Jó barátok vagyunk. - vágott vissza Chlé.
- Nem dehogy is. Diana ismeri őt, ugye Diana? Mond meg neki! - utasított barátnőm.
- Igen igaz. - mondtam, majd az osztályfőnök lecsitított minket és elindultunk be a házba. Amint beértünk az osztály megint elkezdett kiabálni, de úgy, hogy az már kész sokk. A tanár megint lecsitított minket és üdvözöltek minket.
- Üdvözlöm önöket a Lerois család házában! Erre jöjjenek, megmutatom
merre van a könyvtár. – intett felénk. Roxy félreállt az útból.
- Te az öreg hölgynem az unokája vagy? – kérdezte Roxytól Chloé.
- Sajnálom, de el kell szomorítsalak. A nevem Roxane Lerois. Nagyon örvendek. – nyújtotta Chloé felé a kezét.
- Na persze! Majd pont el is hiszem! – fordult meg.
- Kisasszony a szülei keresik! – nyújtotta felé a telefont Bil miközben kacsintott. A lány megállt.
- Köszönöm, hogy szólt. Megtudná nekik mondani, hogy épen megérkezett a diáksereg és nem érek rá? – mondta.
- Természetesen, kisasszony. – hajolt meg miközben elment. Chloé eltrappolt. Ezt jól megkapta. Most én is odamentem Roxyhoz.
- Szia Roxy! – öleltem meg.
- Szia Dia! Szerintem menj, le ne maradj az osztályodtól. – mondta, majd én is követtem az osztályomat a könyvtárba. Ott vártunk és pillanatok alatt eltelt az egész nap.
2016. július 15., péntek
2016. július 13., szerda
Roxy, 7. rész
Végül a szerda is eljött. Tegnapi napom egész érdekes volt. Csak olvastam és olvastam. Szerintem a mai napom se lesz más.
- Syen mit csináljunk ma? – dőltem hátra amikor elvégeztem a reggeli rutinomat.
- Menjünk le a könyvtárba! – ült le a laptopom tetejére. – Kíváncsi vagyok, hogy a könyv mádik fele nincs e ott. – mutatott a régi könyvre, amit a könyvtárban találtam.
- Egy bökkenő. Ma jönnek a diákok.
- És? Csak 8 óra múlt. Ha sietünk akkor 10 előtt végeztünk is! – indult el. Sóhajtottam, de utána a társam után cammogtam én is. Mire beértem, ő már nagyban kutakodott a dolgok után. Én is beálltam a sorhoz és alulról elkezdtem nézegetni a dolgokat. Már csak arra eszméltem fel, hogy a telefonom jelzett párat. Jelezte, hogy nemsokára tíz óra.
- Syen mennünk kell! Megígérem, hogy visszajövünk, de nem akarom, hogy felfedjünk téged. Főleg, hogy nekem is jelenésem van. – kiáltottam fel. Leszállt és elbujt a mackó nadrágom zsebébe. Elindultam le az előtérbe. A dadus mellett álltam meg a lépcső elött. Megnéztem az órámat, ahol 10 órát mutatott.
- Nemsokára. – suttogtam, mire megszólalt a csengő. A dadus megnyomot egy gombot, amivel a vendégeket engedte be. Bil kinyitotta a kétszárnyú ajtót, hol betudtak jönni a diákok. Kihúztam magam, de szerintem elég érdekesen festhettem mackónadrágban, és egy egyszerű pólóban, amit még Diától kaptam. Egyszer csak egy hangos ricsaj csapta meg a fülemet. Jó volt halani, hogy egy teljes diák csapat így beszélget. Mások megörülnének rajta, de én csak mosolyogni tudok. Végül megláttam az osztályfőnököt mögötte a diákokkal. Nem voltak sokan, szerintem csak 14-en de a vidámságuk akkor is megfogott. Végül az osztályfőnök lepiszegte a csapatot.
- Üdvözlöm önöket a Lerois család házában! Erre jöjjenek, megmutatom merre van a könyvtár. – intett Kenda néni. Félreálltam az útból.
- Te az öreg hölgynem az unokája vagy? – kérdezte az egyik lány olyan hangnemben, hogy azt el se lehet hinni.
- Sajnálom, de el kell szomorítsalak. A nevem Roxane Lerois. Nagyon örvendek. – nyújtottam a kezemet, miközben mosolyogtam.
- Na persze! Majd pont el is hiszem! – fordult meg.
- Kisasszony a szülei keresik! – nyújtotta a telefont Bil miközben kacsintott. A lány megállt.
- Köszönöm, hogy szolt. Megtudná nekik mondani, hogy épen megérkezett a diáksereg és nem érek rá? – színészkedtem .
- Természetesen, kisasszony. – hajolt meg miközben elment. Később még meg kell köszönöm neki! A lány hirtelen eltrapolt.
- Szia Roxy! – ölelt meg Diana!
- Szia Dia! Szerintem menj, le ne maradj az osztályodtól. – löktem rajta és én is elindultam a könyvtár felé. A teremben már az osztály bent várt. Elkaptam a könyvemet, amit az asztalon hagytam és el is tűntem. Amennyire gyorsan csak tudtam. Felmentem a szobámba.
- Syen mi lenne ha levennénk a kötést? – kérdeztem a kedves barátomat.
- Szerintem ez rossz ötlet! – felelte, de már elkésett. Ledobtam a kötést és ráálltam a lábamra.
- Semmi bajom. – indultam ki. Egyáltalán nem fájt a lábam. – Menjünk fel a tetőre. – fogtam meg és kimentem a szobámból.
Mikor kijutottam a lépcsőházból megcsapott a friss levegő illata. Leültem a padra és csak nézelődtem. Semmi érdekes így hátra dőltem.
- Roxy nézd csak! – fogtam meg az újamat.
- Jó megyek! – álltam fel és követtem oda ahová menni akart. – Igen mit nézek?
- Azt! – mutatott egy érdekes jelre.
- Igen és mi van vele?
- Tedd ide a kezed! – nem értettem miért de odatettem. Előttem egy ajtó nyílt ki.
- Syen mit csináljunk ma? – dőltem hátra amikor elvégeztem a reggeli rutinomat.
- Menjünk le a könyvtárba! – ült le a laptopom tetejére. – Kíváncsi vagyok, hogy a könyv mádik fele nincs e ott. – mutatott a régi könyvre, amit a könyvtárban találtam.
- Egy bökkenő. Ma jönnek a diákok.
- És? Csak 8 óra múlt. Ha sietünk akkor 10 előtt végeztünk is! – indult el. Sóhajtottam, de utána a társam után cammogtam én is. Mire beértem, ő már nagyban kutakodott a dolgok után. Én is beálltam a sorhoz és alulról elkezdtem nézegetni a dolgokat. Már csak arra eszméltem fel, hogy a telefonom jelzett párat. Jelezte, hogy nemsokára tíz óra.
- Syen mennünk kell! Megígérem, hogy visszajövünk, de nem akarom, hogy felfedjünk téged. Főleg, hogy nekem is jelenésem van. – kiáltottam fel. Leszállt és elbujt a mackó nadrágom zsebébe. Elindultam le az előtérbe. A dadus mellett álltam meg a lépcső elött. Megnéztem az órámat, ahol 10 órát mutatott.
- Nemsokára. – suttogtam, mire megszólalt a csengő. A dadus megnyomot egy gombot, amivel a vendégeket engedte be. Bil kinyitotta a kétszárnyú ajtót, hol betudtak jönni a diákok. Kihúztam magam, de szerintem elég érdekesen festhettem mackónadrágban, és egy egyszerű pólóban, amit még Diától kaptam. Egyszer csak egy hangos ricsaj csapta meg a fülemet. Jó volt halani, hogy egy teljes diák csapat így beszélget. Mások megörülnének rajta, de én csak mosolyogni tudok. Végül megláttam az osztályfőnököt mögötte a diákokkal. Nem voltak sokan, szerintem csak 14-en de a vidámságuk akkor is megfogott. Végül az osztályfőnök lepiszegte a csapatot.
- Üdvözlöm önöket a Lerois család házában! Erre jöjjenek, megmutatom merre van a könyvtár. – intett Kenda néni. Félreálltam az útból.
- Te az öreg hölgynem az unokája vagy? – kérdezte az egyik lány olyan hangnemben, hogy azt el se lehet hinni.
- Sajnálom, de el kell szomorítsalak. A nevem Roxane Lerois. Nagyon örvendek. – nyújtottam a kezemet, miközben mosolyogtam.
- Na persze! Majd pont el is hiszem! – fordult meg.
- Kisasszony a szülei keresik! – nyújtotta a telefont Bil miközben kacsintott. A lány megállt.
- Köszönöm, hogy szolt. Megtudná nekik mondani, hogy épen megérkezett a diáksereg és nem érek rá? – színészkedtem .
- Természetesen, kisasszony. – hajolt meg miközben elment. Később még meg kell köszönöm neki! A lány hirtelen eltrapolt.
- Szia Roxy! – ölelt meg Diana!
- Szia Dia! Szerintem menj, le ne maradj az osztályodtól. – löktem rajta és én is elindultam a könyvtár felé. A teremben már az osztály bent várt. Elkaptam a könyvemet, amit az asztalon hagytam és el is tűntem. Amennyire gyorsan csak tudtam. Felmentem a szobámba.
- Syen mi lenne ha levennénk a kötést? – kérdeztem a kedves barátomat.
- Szerintem ez rossz ötlet! – felelte, de már elkésett. Ledobtam a kötést és ráálltam a lábamra.
- Semmi bajom. – indultam ki. Egyáltalán nem fájt a lábam. – Menjünk fel a tetőre. – fogtam meg és kimentem a szobámból.
Mikor kijutottam a lépcsőházból megcsapott a friss levegő illata. Leültem a padra és csak nézelődtem. Semmi érdekes így hátra dőltem.
- Roxy nézd csak! – fogtam meg az újamat.
- Jó megyek! – álltam fel és követtem oda ahová menni akart. – Igen mit nézek?
- Azt! – mutatott egy érdekes jelre.
- Igen és mi van vele?
- Tedd ide a kezed! – nem értettem miért de odatettem. Előttem egy ajtó nyílt ki.
2016. július 4., hétfő
Roxy, 6. rész
Szombat. Ilyenkor lenne, hogy egész nap Dianával lennék, de ő most Sarahval van elfoglalva, így csak ülők és Diana blogját olvasgatom. Kicsit furcsáltam mert megváltoztatta a blogja desingét. Nagyon tetszett, biztos mindent beleadott, hogy ilyen szép legyen. Megnéztem a blogajánlásait és az elsőre rámentem. Ladyblog volt az, amit Alya vezet. Gyorsan megnéztem mit ír a két teljesen új szuper hősről. Sajna nem sokat, de későbbiekben biztos fog. Legalább is ezt írta. Visszamentem Diana blogjára és a következő oldalt is megnéztem. Egy egyszerű romantikus történet. Utána a következőre me tem rá, ami nem hétköznapi volt. Arról szolt, hogy egy hip hopos iskolába bekerül a lány, ahol meg kell küzdenie a sorsával, jelen esetben a fiúval. Elkezdtem olvasni.
- Roxy az édesanyja látni szeretné. – jött be a dadus.
- Köszönöm Dadus, hogy szóltál. Megmondanád anyunak, hogy mankóval járok? – kérdeztem.
- Szívesen. – ment is ki. Őt az édesanyám váltotta fel, ki csak kopogás nélkül tört be.
- Szia anya! Jó, hogy látlak! – mondtam kicsit több indulattal, mint amint kellet, de mintha meg se hallotta volna.
- Ma édesapáddal elutazunk az USA-ba. Három nap múlva jövünk. Addig is a Dadus fog rád vigyázni. – jelentette be, utána el is tűnt a színen. Meg se kérdezte, hogy hogy vagyok. A mellettem lévő telefont megfogtam és azonnal tárcsáztam a barátnőmet.
- Szia Roxy mizu? – kérdezte.
- Ráérsz ma? – tettem fel a kérdést.
- Sajna nem. Bocsi. – mondta.
- Ja, semmi, tényleg. – szomorodtam el azonnal. – Bocsi, hogy zavartalak! – tettem le a telefont.
Másnap hamar felkeltem. Voltak tegnap akumák, de sajnos én nem tudtam segíteni a társaimnak.
- Ezen nem kell kiakadni Syen! – nevettem rajta, amikor nem értett valamit és mellé ki is akadt rajta.
- De akkor se értem! – durcizott be rajta.
- Jaj Syen! – öleltem magamhoz. Végül ő is visszaölelt. – Tudod mire gondoltam?
- Na mire? – kérdezte.
- Nézzünk be a családi könyvtárba! – támaszkodtam a mankóra. Syen előre repült és megpróbálta kinyitni nekem az ajtót. Kicsit felnevetem rajta. Azért elég cuki volt, ahogy próbálkozott segíteni nekem.
- Syen ezt hagyd rám! – nevettem rajta továbbra is. Kimentem a szobámból és elindultam a könyvtár felé. Lebattyogtam valahogy a lépcsőn és nagy örömök közepette bementem a szobába. Végig haladtam az egyik soron, át egy másikba ami állandóan felkeltette az érdeklődésemet. A varázslat. Elkezdtem a könyveknek a gerincét nézegetni. Egyenlőre csak régi könyvek voltak, de az egyiknek a címén megakadt a szemem.
- Ez micsoda? – vettem ki a helyéről. A könyvnek a címe Miraculous volt. – Syen nézd csak! – mutattam felé. A szája elé kapta a kicsike kezét.
- Ez ugye nem az amire gondolok? – kérdezte jobban mondva magától.
- Nézzük meg! – ültem le a legközelebb eső asztalhoz. Letettem magam elé a könyvet és valahol random kinyitottam. Előttem egy Paon állt, vagyis le van rajzolva. Maga Paon, mellette a legyező és a bokalánc is.
- Ez az amire gondolok, és nem jelent semmi jót! – mondta a társam. Tovább lapoztam és Bee nézet rám. Még egyet ahol már Tortue volt. – Ez vagy a szuperhősök évtizedes változása, vagy a varázslatok leírása. Lapoz egy kicsit többet! – kérte társam. Úgy tetem ahogy kérte, és már nem a szuperhősök alakját ecsetelte a könyv hanem, hogy milyen varázslatok léteznek egy adott Miraculoustol.
- Ez a varázslatos könyv. De mi ebben olyan fontos? – kérdeztem.
- Ha rossz kezekbe került volna esélyünk se lenne. – mondta. – Rájönne a gonosz, hogy lehet szintet lépni, így hatalmasabb erőt birtokolni. – ecsetelte nekem.
- Szintet lépni? Hatalmasabb erőt?
- Igen. De viszont ha nálunk van akkor csak jó. – mosolygot rám. Lapoztam párat, mire a saját oldalamhoz nem értem.
- Nem kéne! – idegeskedett Syen.
- Nem akarok új erőt, csak kíváncsi vagyok. – mondtam mire bólintott.
’ Paon.
Fegyverek:
Change Fun:
Első varázstárgya. A páva tollakat vagyis a legyezőket változtatja át valamilyen fegyveré. Nem adott, a sors akarása milyen legyen. Botol kezdve, kardon át , lőfegyverig bármi lehet.’
Nem olvastam tovább. Lapoztam egyet, ahol a varázslatok voltak. Még lapoztam, ahol a szintelérések voltak.
- Roxy itt vagy? – jött be a dadus.
- Igen! – ordítottom.
- Kész a vacsi! Tessék. – tette le elém a tányérokat.
- A szüleim felől valami hír? – kérdeztem.
- Semmi. Jó étvágyat Roxy! – távozott.
- A dadusod nagyon kedves. – mosolygot rám Syen.
- Tudom. – motyogtam, miközben elkezdtem enni a dadus fimon ételeit.
Másnap szintén a könyvtárban logtam. Szintén nem beszéltem Dianával. Egyszer se kereset, sőt még egy üzenetet se írt. Fölösleges keresnem őt. A dadussal és Billel elmentünk a korházba megnézni a lábamat. Az orvos szerint, a jövőhéten a kötéseket le lehet venni. Ezek után boldogan mentem haza. Elnézést előtte gyorskajával tömtem a bendőm. Rávettem Kenda nénit, hogy most az egyszer beüljünk a Mekibe.
- Kedvesem ugye tudod, hogy szerdán a Colléga Francoise Dupont 10. osztálya meglátogatja a családi könyvtárat? – kérdezte a Dadus.
- Nem tudtam. Mi okból? – kérdeztem.
- Mivel a városban a Lerois család könyvtára a legnagyobb így a szülei felajánlotta az igazgatónak, hogy az iskola igénybe vegye. – harapott egyet a salátájába.
- Mikor érkeznek? – kérdeztem.
- 10 óra felé. Már felhívtam az oktatót, szóval aznap nem kell tanulni. – mosolygott. Én elnevettem magam.
- Roxy az édesanyja látni szeretné. – jött be a dadus.
- Köszönöm Dadus, hogy szóltál. Megmondanád anyunak, hogy mankóval járok? – kérdeztem.
- Szívesen. – ment is ki. Őt az édesanyám váltotta fel, ki csak kopogás nélkül tört be.
- Szia anya! Jó, hogy látlak! – mondtam kicsit több indulattal, mint amint kellet, de mintha meg se hallotta volna.
- Ma édesapáddal elutazunk az USA-ba. Három nap múlva jövünk. Addig is a Dadus fog rád vigyázni. – jelentette be, utána el is tűnt a színen. Meg se kérdezte, hogy hogy vagyok. A mellettem lévő telefont megfogtam és azonnal tárcsáztam a barátnőmet.
- Szia Roxy mizu? – kérdezte.
- Ráérsz ma? – tettem fel a kérdést.
- Sajna nem. Bocsi. – mondta.
- Ja, semmi, tényleg. – szomorodtam el azonnal. – Bocsi, hogy zavartalak! – tettem le a telefont.
Másnap hamar felkeltem. Voltak tegnap akumák, de sajnos én nem tudtam segíteni a társaimnak.
- Ezen nem kell kiakadni Syen! – nevettem rajta, amikor nem értett valamit és mellé ki is akadt rajta.
- De akkor se értem! – durcizott be rajta.
- Jaj Syen! – öleltem magamhoz. Végül ő is visszaölelt. – Tudod mire gondoltam?
- Na mire? – kérdezte.
- Nézzünk be a családi könyvtárba! – támaszkodtam a mankóra. Syen előre repült és megpróbálta kinyitni nekem az ajtót. Kicsit felnevetem rajta. Azért elég cuki volt, ahogy próbálkozott segíteni nekem.
- Syen ezt hagyd rám! – nevettem rajta továbbra is. Kimentem a szobámból és elindultam a könyvtár felé. Lebattyogtam valahogy a lépcsőn és nagy örömök közepette bementem a szobába. Végig haladtam az egyik soron, át egy másikba ami állandóan felkeltette az érdeklődésemet. A varázslat. Elkezdtem a könyveknek a gerincét nézegetni. Egyenlőre csak régi könyvek voltak, de az egyiknek a címén megakadt a szemem.
- Ez micsoda? – vettem ki a helyéről. A könyvnek a címe Miraculous volt. – Syen nézd csak! – mutattam felé. A szája elé kapta a kicsike kezét.
- Ez ugye nem az amire gondolok? – kérdezte jobban mondva magától.
- Nézzük meg! – ültem le a legközelebb eső asztalhoz. Letettem magam elé a könyvet és valahol random kinyitottam. Előttem egy Paon állt, vagyis le van rajzolva. Maga Paon, mellette a legyező és a bokalánc is.
- Ez az amire gondolok, és nem jelent semmi jót! – mondta a társam. Tovább lapoztam és Bee nézet rám. Még egyet ahol már Tortue volt. – Ez vagy a szuperhősök évtizedes változása, vagy a varázslatok leírása. Lapoz egy kicsit többet! – kérte társam. Úgy tetem ahogy kérte, és már nem a szuperhősök alakját ecsetelte a könyv hanem, hogy milyen varázslatok léteznek egy adott Miraculoustol.
- Ez a varázslatos könyv. De mi ebben olyan fontos? – kérdeztem.
- Ha rossz kezekbe került volna esélyünk se lenne. – mondta. – Rájönne a gonosz, hogy lehet szintet lépni, így hatalmasabb erőt birtokolni. – ecsetelte nekem.
- Szintet lépni? Hatalmasabb erőt?
- Igen. De viszont ha nálunk van akkor csak jó. – mosolygot rám. Lapoztam párat, mire a saját oldalamhoz nem értem.
- Nem kéne! – idegeskedett Syen.
- Nem akarok új erőt, csak kíváncsi vagyok. – mondtam mire bólintott.
’ Paon.
Fegyverek:
Change Fun:
Első varázstárgya. A páva tollakat vagyis a legyezőket változtatja át valamilyen fegyveré. Nem adott, a sors akarása milyen legyen. Botol kezdve, kardon át , lőfegyverig bármi lehet.’
Nem olvastam tovább. Lapoztam egyet, ahol a varázslatok voltak. Még lapoztam, ahol a szintelérések voltak.
- Roxy itt vagy? – jött be a dadus.
- Igen! – ordítottom.
- Kész a vacsi! Tessék. – tette le elém a tányérokat.
- A szüleim felől valami hír? – kérdeztem.
- Semmi. Jó étvágyat Roxy! – távozott.
- A dadusod nagyon kedves. – mosolygot rám Syen.
- Tudom. – motyogtam, miközben elkezdtem enni a dadus fimon ételeit.
Másnap szintén a könyvtárban logtam. Szintén nem beszéltem Dianával. Egyszer se kereset, sőt még egy üzenetet se írt. Fölösleges keresnem őt. A dadussal és Billel elmentünk a korházba megnézni a lábamat. Az orvos szerint, a jövőhéten a kötéseket le lehet venni. Ezek után boldogan mentem haza. Elnézést előtte gyorskajával tömtem a bendőm. Rávettem Kenda nénit, hogy most az egyszer beüljünk a Mekibe.
- Kedvesem ugye tudod, hogy szerdán a Colléga Francoise Dupont 10. osztálya meglátogatja a családi könyvtárat? – kérdezte a Dadus.
- Nem tudtam. Mi okból? – kérdeztem.
- Mivel a városban a Lerois család könyvtára a legnagyobb így a szülei felajánlotta az igazgatónak, hogy az iskola igénybe vegye. – harapott egyet a salátájába.
- Mikor érkeznek? – kérdeztem.
- 10 óra felé. Már felhívtam az oktatót, szóval aznap nem kell tanulni. – mosolygott. Én elnevettem magam.
Diana, 6.rész
A múlt egy részlet a jövőhöz képest, s az élet, ami elmeséli az élettörténetünket. Bajlódás, sok bonyodalom, de ennek árán is megnyugtató. Amit elmond a szív, s amit átad szívhez szóló. De a félelem miért nem?Ha boldogságra lelhetünk, könnyebb lesz a lelkünk. S ha belegondolunk talán ugyan ez lehet szeretett hőseinkkel.Míg a hold lemegy, s a nap feljő ők, párosan dolgoznak, mikor a hősök nem. Gondoljunk bele, ha nem csak boldogságot, hanem személyesen való köszönetet is érdemelnek. Remélem, hogy mások is egyet értenek velem. :) Dátum: Hétfő
Írta: Diana
-----------------------------------------------------------------------------------------
Mikor ezeket a szavakat leírtam Xinta érthetetlenül nézett rám:
- Ez neked nem túl komoly?
- Neked az a komoly, hogy magamról írok, mint szuperhős?
- Tudod, Diana, a hőslétnek vannak előnyei és hátrányai is. Előny, mint például, hogy hírnévre tehetsz szert. A hátránya pedig, mint a te esetedben, hogy egy bevetés után nem tudsz elaludni. De ha kihozod magadból a legjobbat mindig nagy sikereket érsz el az életben. Hidd el nekem egyik hős sem a kitartásáról híres, mert mindenki elfárad. De ha nem adod fel, akkor bármit teszel biztos, hogy nem bánod meg, hogy elvállaltad a hőslétet. És én mindig, itt leszek neked. - mondta, majd a vállamra repült. Boldogan öletem át drága kis kwamimat, majd elindultam az iskolába. Útközben találkoztam két szeretett barátnőmmel Alyával és Marinettel, akik megint Párizs két új hőséről beszélgettek.
- Diana szia! Képzeld az igazgató megengedte, hogy írjak az iskolablogban Beeről és Paonról. Sőt még velük is szeretnék interjút csinálni, ahogy Ladybuggal és Chat Noirral is. - mondta Alya.
Pár perc múlva csöngettek és kezdetét vette a testnevelés óra. A fiúk szokásosan focizni mentek, s a lányok meg futással ütötték el az időt. A tanár írt a naplóba, én meg figyeltem a többiek hosszas tevékenykedését.Én azért nem tesizhettem, mert megint sikerült elkésnem, de csak nem mondhattam volna azt a tanárnak, hogy elnézést csak, azért késtem, mert hősködtem és Párizst mentettem meg a veszéjtől...Az, hogy ilyesmit mondunk egy tanárnak csak magunkat sodorhatjuk bajba. Közben Sara jutott eszembe, aki még mindig haragszik rám. Nagyon féltem a barátságunkat. Nem tudom, hogy mi lesz, de a hős lét mindent romba dönt. A barátságaimat az ismerőseimmel, az életemet...
Mikor fojtatnám a fejemben lévő beszámolómat, a gondolatomat félbeszakítva ül le mellém Marinette. Beszédre nyitná száját, de én elfordítom a fejemet, mire ő csak megszólal:
- Diana mi a baj? - mondta és a kezét a vállamra helyezi.
- Te ezt nem érted... Nem tudod milyen ha kialvatlan vagy. Nem tudod milyen olyannak lenni, akinek feje tetejére van állva az élete... Te nem vagy kívülálló.... - mondtam, majd elmentem öltözni.
Az öltözőbe érve megláttam egy maszkos lányt, aki úgy nézett ki, mint Sara. Ne!! Sarát megszállta
egy akuma? - Meg kell mentenem. - mondtam magamnak és kinyitottam a táskámat.
- Akció idő van. - mondtam és felkiáltottam: Xinta fullánkot ki! Átváltoztam és az ellenség felé vettem az irányt. A szalagommal megpróbáltam elfogni Sarad, de csak harcoltunk egymással. Amikor már vesztésre álltam, Paon, landolt mellettem:
- Hol az akuma?
- A karkötőjében.
- És ezt honnan veszed?
- Én adtam neki a karkötőt. A lány a barátom. Meg kell mentenünk. - kiáltottam Paonnak, amikor Ladybug és Chat noir landolt mellettem. Ladybug kérdezni akart valamit, de Paon a karkötőjére mutatott. Ladybug bólintott és felkiáltott: chance talisman( szerencse talizmán)!!!-és megjelent egy kampó a jojó mellé. Jó volt látni. Tekintetén először a nemtetszés jele látszott, aztán körbepillantott.
Látszott rajta, hogy van egy ötlete.
- Chat, Bee, Paon, szerezzétek meg a talizmánt. - mondta, amire mi hárman bólintottunk.
Chat rádobta a botját, amitől hátra esett.Én felkiáltottam: Brillant énergie (fénylő energia). Amikor ezt kimondtam, akkor a hatalmas sárga fényt követően rengeteg méh támad rá az ellenségre.Ebben az esetben, most Sarára. Chat is felkiáltott:
Chat blanc (macskajaj) - kiáltott fel majd a fegyverét elvette és szétporlasztotta.
Paon is felkiáltott és a legyezőből egy horog lett. Azt rátették Ladybuggal a botra, majd Paon is segített lefogni az akumatizált ellenséget. Ladybugnak sikerült elvenni a a karkötőt. Széttörte a karkötőt. Katica pedig sietve kapott a jojója után, amikor elhaladt mellette a kis kékes lepke.
- Számodra vége a gonoszkodásnak - mondta. - Ideje, hogy megtisztulj!
Azzal a jojó elkapta a pillangót, a hős pedig földet ért mellettünk és az Sara mellett.
- Megvagy! Minden jót kis pillangó. Miraculous Ladybug ! - És azzal feldobta a szerencsetalizmánt, az ég rózsaszínné vált egy pillanatra. Szóval miután hatástalanította az akumát minden visszatért a régi kerékvágásba.Ennek nagyon örültem és boldogan folytattam tovább a napot.
Amikor vége lett az iskolának, perceken belül hazaértem. Sara várt az ajtóban.
- Sara tudom, hogy haragszol rám, de nem akarom, hogy össze legyünk veszve. Lehet, hogy meg van rá minden okod és ..... - mondtam volna tovább, de Sara közbeszólt. - Tudom, hogy nincs közöm hozzá, de a barátom vagy... A legjobb barátom voltál és maradsz is, de ez így nem mehet tovább. Vagy elmondod, hogy mi folyik itt, vagy, amint hazamentem megszakítok veled minden kapcsolatot. Sajnálom, de én ezt nem bírom tovább. - mondta Sara, majd leült a kanapéra én meg felmentem a szobámba. Kinyitottam a táskámat és egy új bejegyzést írtam a blogomba, amire Xinta felfigyelt.
A bejegyzésben ez állt a barátságról:
Cím: A kettéhasadt barátság
A barátság egyfajta kötelék. Egy kötelék, amely összetart minket: Jóban s rosszban, s ha távol vagyunk egymástól mégis közel érezzük a másikat. De ha már 6 éve nem láttuk a másikat, akkor nincs mit tenni. Egyszer mindennek vége szakad. Még egy olyan barátságnak is, ami túlélt mindent, de nem látott semmit. S ha még mindig távol vagyunk egymástól, akkor itt a vége. Nincs mit tenni.... De a kötelék, amit mi alkottunk mindig segít abban, hogy sose felejtsük el egymást... Dátum: Szombat.
Írta:Diana
Írta: Diana
-----------------------------------------------------------------------------------------
Mikor ezeket a szavakat leírtam Xinta érthetetlenül nézett rám:
- Ez neked nem túl komoly?
- Neked az a komoly, hogy magamról írok, mint szuperhős?
- Tudod, Diana, a hőslétnek vannak előnyei és hátrányai is. Előny, mint például, hogy hírnévre tehetsz szert. A hátránya pedig, mint a te esetedben, hogy egy bevetés után nem tudsz elaludni. De ha kihozod magadból a legjobbat mindig nagy sikereket érsz el az életben. Hidd el nekem egyik hős sem a kitartásáról híres, mert mindenki elfárad. De ha nem adod fel, akkor bármit teszel biztos, hogy nem bánod meg, hogy elvállaltad a hőslétet. És én mindig, itt leszek neked. - mondta, majd a vállamra repült. Boldogan öletem át drága kis kwamimat, majd elindultam az iskolába. Útközben találkoztam két szeretett barátnőmmel Alyával és Marinettel, akik megint Párizs két új hőséről beszélgettek.
- Diana szia! Képzeld az igazgató megengedte, hogy írjak az iskolablogban Beeről és Paonról. Sőt még velük is szeretnék interjút csinálni, ahogy Ladybuggal és Chat Noirral is. - mondta Alya.
Pár perc múlva csöngettek és kezdetét vette a testnevelés óra. A fiúk szokásosan focizni mentek, s a lányok meg futással ütötték el az időt. A tanár írt a naplóba, én meg figyeltem a többiek hosszas tevékenykedését.Én azért nem tesizhettem, mert megint sikerült elkésnem, de csak nem mondhattam volna azt a tanárnak, hogy elnézést csak, azért késtem, mert hősködtem és Párizst mentettem meg a veszéjtől...Az, hogy ilyesmit mondunk egy tanárnak csak magunkat sodorhatjuk bajba. Közben Sara jutott eszembe, aki még mindig haragszik rám. Nagyon féltem a barátságunkat. Nem tudom, hogy mi lesz, de a hős lét mindent romba dönt. A barátságaimat az ismerőseimmel, az életemet...
Mikor fojtatnám a fejemben lévő beszámolómat, a gondolatomat félbeszakítva ül le mellém Marinette. Beszédre nyitná száját, de én elfordítom a fejemet, mire ő csak megszólal:
- Diana mi a baj? - mondta és a kezét a vállamra helyezi.
- Te ezt nem érted... Nem tudod milyen ha kialvatlan vagy. Nem tudod milyen olyannak lenni, akinek feje tetejére van állva az élete... Te nem vagy kívülálló.... - mondtam, majd elmentem öltözni.
Az öltözőbe érve megláttam egy maszkos lányt, aki úgy nézett ki, mint Sara. Ne!! Sarát megszállta
egy akuma? - Meg kell mentenem. - mondtam magamnak és kinyitottam a táskámat.
- Akció idő van. - mondtam és felkiáltottam: Xinta fullánkot ki! Átváltoztam és az ellenség felé vettem az irányt. A szalagommal megpróbáltam elfogni Sarad, de csak harcoltunk egymással. Amikor már vesztésre álltam, Paon, landolt mellettem:
- Hol az akuma?
- A karkötőjében.
- És ezt honnan veszed?
- Én adtam neki a karkötőt. A lány a barátom. Meg kell mentenünk. - kiáltottam Paonnak, amikor Ladybug és Chat noir landolt mellettem. Ladybug kérdezni akart valamit, de Paon a karkötőjére mutatott. Ladybug bólintott és felkiáltott: chance talisman( szerencse talizmán)!!!-és megjelent egy kampó a jojó mellé. Jó volt látni. Tekintetén először a nemtetszés jele látszott, aztán körbepillantott.
Látszott rajta, hogy van egy ötlete.
- Chat, Bee, Paon, szerezzétek meg a talizmánt. - mondta, amire mi hárman bólintottunk.
Chat rádobta a botját, amitől hátra esett.Én felkiáltottam: Brillant énergie (fénylő energia). Amikor ezt kimondtam, akkor a hatalmas sárga fényt követően rengeteg méh támad rá az ellenségre.Ebben az esetben, most Sarára. Chat is felkiáltott:
Chat blanc (macskajaj) - kiáltott fel majd a fegyverét elvette és szétporlasztotta.
Paon is felkiáltott és a legyezőből egy horog lett. Azt rátették Ladybuggal a botra, majd Paon is segített lefogni az akumatizált ellenséget. Ladybugnak sikerült elvenni a a karkötőt. Széttörte a karkötőt. Katica pedig sietve kapott a jojója után, amikor elhaladt mellette a kis kékes lepke.
- Számodra vége a gonoszkodásnak - mondta. - Ideje, hogy megtisztulj!
Azzal a jojó elkapta a pillangót, a hős pedig földet ért mellettünk és az Sara mellett.
- Megvagy! Minden jót kis pillangó. Miraculous Ladybug ! - És azzal feldobta a szerencsetalizmánt, az ég rózsaszínné vált egy pillanatra. Szóval miután hatástalanította az akumát minden visszatért a régi kerékvágásba.Ennek nagyon örültem és boldogan folytattam tovább a napot.
Amikor vége lett az iskolának, perceken belül hazaértem. Sara várt az ajtóban.
- Sara tudom, hogy haragszol rám, de nem akarom, hogy össze legyünk veszve. Lehet, hogy meg van rá minden okod és ..... - mondtam volna tovább, de Sara közbeszólt. - Tudom, hogy nincs közöm hozzá, de a barátom vagy... A legjobb barátom voltál és maradsz is, de ez így nem mehet tovább. Vagy elmondod, hogy mi folyik itt, vagy, amint hazamentem megszakítok veled minden kapcsolatot. Sajnálom, de én ezt nem bírom tovább. - mondta Sara, majd leült a kanapéra én meg felmentem a szobámba. Kinyitottam a táskámat és egy új bejegyzést írtam a blogomba, amire Xinta felfigyelt.
Cím: A kettéhasadt barátság
A barátság egyfajta kötelék. Egy kötelék, amely összetart minket: Jóban s rosszban, s ha távol vagyunk egymástól mégis közel érezzük a másikat. De ha már 6 éve nem láttuk a másikat, akkor nincs mit tenni. Egyszer mindennek vége szakad. Még egy olyan barátságnak is, ami túlélt mindent, de nem látott semmit. S ha még mindig távol vagyunk egymástól, akkor itt a vége. Nincs mit tenni.... De a kötelék, amit mi alkottunk mindig segít abban, hogy sose felejtsük el egymást... Dátum: Szombat.
Írta:Diana
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)