Roxy, 7. rész

Végül a szerda is eljött. Tegnapi napom egész érdekes volt. Csak olvastam és olvastam. Szerintem a mai napom se lesz más. 
-    Syen mit csináljunk ma? – dőltem hátra amikor elvégeztem a reggeli rutinomat. 
-    Menjünk le a könyvtárba! – ült le a laptopom tetejére. – Kíváncsi vagyok, hogy a könyv mádik fele nincs e ott. – mutatott a régi könyvre, amit a könyvtárban találtam. 
-    Egy bökkenő. Ma jönnek a diákok. 
-    És? Csak 8 óra múlt. Ha sietünk akkor 10 előtt végeztünk is! – indult el. Sóhajtottam, de utána a társam után cammogtam én is. Mire beértem, ő már nagyban kutakodott a dolgok után. Én is beálltam a sorhoz és alulról elkezdtem nézegetni a dolgokat. Már csak arra eszméltem fel, hogy a telefonom jelzett párat. Jelezte, hogy nemsokára tíz óra. 
-    Syen mennünk kell! Megígérem, hogy visszajövünk, de nem akarom, hogy felfedjünk téged. Főleg, hogy nekem is jelenésem van. – kiáltottam fel. Leszállt és elbujt a mackó nadrágom zsebébe. Elindultam le az előtérbe. A dadus mellett álltam meg a lépcső elött. Megnéztem az órámat, ahol 10 órát mutatott. 
-    Nemsokára. – suttogtam, mire megszólalt a csengő. A dadus megnyomot egy gombot, amivel a vendégeket engedte be. Bil kinyitotta a kétszárnyú ajtót, hol betudtak jönni a diákok. Kihúztam magam, de szerintem elég érdekesen festhettem mackónadrágban, és egy egyszerű pólóban, amit még Diától kaptam. Egyszer csak egy hangos ricsaj csapta meg a fülemet. Jó volt halani, hogy egy teljes diák csapat így beszélget. Mások megörülnének rajta, de én csak mosolyogni tudok. Végül megláttam az osztályfőnököt mögötte a diákokkal. Nem voltak sokan, szerintem csak 14-en de a vidámságuk akkor is megfogott. Végül az osztályfőnök lepiszegte a csapatot. 
-    Üdvözlöm önöket a Lerois család házában! Erre jöjjenek, megmutatom merre van a könyvtár. – intett Kenda néni. Félreálltam az útból. 
-    Te az öreg hölgynem az unokája vagy? – kérdezte az egyik lány olyan hangnemben, hogy azt el se lehet hinni. 
-    Sajnálom, de el kell szomorítsalak. A nevem Roxane Lerois. Nagyon örvendek. – nyújtottam a kezemet, miközben mosolyogtam. 
-    Na persze! Majd pont el is hiszem! – fordult meg. 
-    Kisasszony a szülei keresik! – nyújtotta a telefont Bil miközben kacsintott. A lány megállt. 
-    Köszönöm, hogy szolt. Megtudná nekik mondani, hogy épen megérkezett a diáksereg és nem érek rá? – színészkedtem . 
-    Természetesen, kisasszony. – hajolt meg miközben elment. Később még meg kell köszönöm neki! A lány hirtelen eltrapolt. 
-    Szia Roxy! – ölelt meg Diana! 
-    Szia Dia! Szerintem menj, le ne maradj az osztályodtól. – löktem rajta és én is elindultam a könyvtár felé. A teremben már az osztály bent várt. Elkaptam a könyvemet, amit az asztalon hagytam és el is tűntem. Amennyire gyorsan csak tudtam. Felmentem a szobámba. 
-    Syen mi lenne ha levennénk a kötést? – kérdeztem a kedves barátomat. 
-    Szerintem ez rossz ötlet! – felelte, de már elkésett. Ledobtam a kötést és ráálltam a lábamra. 
-    Semmi bajom. – indultam ki. Egyáltalán nem fájt a lábam. – Menjünk fel a tetőre. – fogtam meg és kimentem a szobámból. 
Mikor kijutottam a lépcsőházból megcsapott a friss levegő illata. Leültem a padra és csak nézelődtem. Semmi érdekes így hátra dőltem. 
-    Roxy nézd csak! – fogtam meg az újamat. 
-    Jó megyek! – álltam fel és követtem oda ahová menni akart. – Igen mit nézek? 
-    Azt! – mutatott egy érdekes jelre. 
-    Igen és mi van vele?
-    Tedd ide a kezed! – nem értettem miért de odatettem. Előttem egy ajtó nyílt ki.