Ma kedd van, ami azt jelenti, hogy Sara ma megy haza. Mivel nem mondtam el neki az igazságot, minden kapcsolatot megszakít velem örökre. Az elmúlt hetekben nagyon sok mindenen mentem keresztül... Hős lettem, ami hatalmas felelősséggel jár, de ez miatt az egyik barátnőmet is elvesztettem. Mégis miket beszélek? Roxyt mostanában rettenetesen elhanyagoltam úgy, hogy nem lepődök meg, hogy miért nem hív fel telefonon. 8:00 van és még mindig csak ülök a gépem előtt, hogy valaki írjon megjegyzést a felújított blogomba. Xinta észrevette, hogy unatkozok:
- Nem akarod felhívni Roxyt? - repült a vállamra.
- Szerinted azok után, hogy elhanyagoltam beszélne velem?
- Igen... Várj nem... Nem tudom.
- Roxy most várhat. Sarát kell kikísérnem a reptérre. - mondtam, majd Xinta elbújt, mert hallotta Sara lépteit. Ránéztem, mire ő elfordította a fejét. Perceken belül elindultunk. Útközben többször is egymásra pillantottunk, de látszott rajtunk a nemtetszés jele. A valóságban lehet, hogy közel vagyunk egymáshoz, de a látszat csal, mert nagyon távol vagyunk egymástól. 20 percen belül oda is értünk és akkor jöttem rá, hogy itt a vége... Soha többé nem látom, de még utolsó próbálkozásnak rákérdeztem:
- Akkor itt a vége? Azért nem akarsz a barátnőm lenni, nem tártam fel a magánéletemet? Vagy, azért, mert nem mondtam el neked minden titkomat? Én sem tudom minden titkodat, de te mégis elítélsz. De tudod mit? Te nálam sokkal rosszabb vagy... Te nem érdemelsz meg engem. - mondtam, majd elmentem. Fájó szívvel hagytam ott barátnőmet, de igazam volt és büszke vagyok magamra, mert kiálltam magamért. Ránéztem a órámra és 8:30 volt, ami azt jelenti, hogy mindjárt elkések a családi napról. Gyorsan elfutottam az iskoláig, ahol Marinette várt. Mivel belátom, hogy tegnap eléggé rosszul bántam vele, de ma vagyis most azonnal bocsánatot fogok kérni tőle. Odamentem hozzá:
- Marinette én nagyon sajnálom, amit tegnap mondtam csak lelkileg teljesen kész voltam. Tudod Sara elment és én nem tudtam mit csinálni és... - folytattam volna a mondandómat, de ő megölelt.
- Diana semmi baj. Mindenkinek lehet rossz napja. Barátok örökre emlékszel?
- Igen persze... Csak ma is bal lábbal keltem fel.
- Nyugi én sem vagyok jobb az ügyetlenségemmel. - mondta, majd boldogan mentünk be az iskolába. Ránk vártak bent a szüleink is, de nekem sajnos csak az apukám tudott eljönni. Éppen az egyik versemet olvasta fel az osztálynak, amit már közzétettem a blogomban:
Cím: A kettéhasadt barátság
Szövege:
A barátság egyfajta
kötelék. Egy kötelék, amely összetart minket: Jóban s rosszban, s ha
távol vagyunk egymástól mégis közel érezzük a másikat. De ha már 6 éve
nem láttuk a másikat, akkor nincs mit tenni. Egyszer mindennek vége
szakad. Még egy olyan barátságnak is, ami túlélt mindent, de nem látott
semmit. S ha még mindig távol vagyunk egymástól, akkor itt a vége. Nincs
mit tenni.... De a kötelék, amit mi alkottunk mindig segít abban, hogy
sose felejtsük el egymást...
Az osztály tapsolni kezdett, ami az apukámat nagy büszkeséggel töltötte el. Úgy látszik, hogy mégsem ilyen nagy szégyen az, ha írunk. Az írás boldoggá tesz. Szóval lehet, hogy a szuperhős lét romba döntötte az életem felét, de tanulságot is hagyott maga után. Egy olyan tanulságot, ami nem csak megváltoztatta az életemet, de engem is jobb emberré tett, amiért nagyon hálás vagyok. A szülők sorba meséltek a gyerekeikről, ami a őket és az osztályfőnökünket is boldoggá tette. Amikor már mindenkit végighallgattunk kezdetét vette a családi nap. Én Marinettel voltam, mert Alya beteget jelentett. Nem tudom, hogy miért. Amikor tartottunk egy kis pihenőt, Marinettel, elkezdtünk beszélgetni:
- Szerinted Alya ma miért nem jött?
- Nem tudom. Vagy betegen fekszik az ágyában, vagy az asztala előtt blogol.
- Igen lehet. De... - fejezte be volna a mondatát, Marinette, de egy akumatizált gonosz közbeszólt.
Én elfutottam és ő sem állt ott tétlenül. Mielőtt a vécébe szaladtam megbizonyosodtam róla, hogy ő jól van. Ő elmenekült az osztályterembe én meg pár percen belül a lányvécében kötöttem ki. Xinta előbújt a táskámból én pedig, szó nélkül kimondtam az átalakító szavakat: Xinta fullánkot ki!! - kiáltottam, majd másodperceken belül átalakultam. Kiszaladtam, vissza az udvarra, ahol Marinette barátnőmet már nem találtam. Eltűnt, mint a kámfor, de most az újabb gonosz legyőzésére kell, hogy koncentráljak. Megjelenik Ladybug és szép lassan földet ér mellettem, de Chatot és Paont még mindig nem látom magam mellett. Ladybug tekintetében megint ott a megfontoltság jele. Úgy tűnik, hogy most csak ketten leszünk. A gonosz egy hal ruhába bújt férfinek nézett ki. Az akuma feltehetőleg a fegyverében lehet, ami egy szigony. Az ellenség hirtelen ránk támadt. Én elterelés képen felbosszantottam ő meg elkezdett kergetni. Csak futottam és futottam és mikor elkapott volna, Ladybug, a jojója segítségével maga felé rántotta, majd elkezdte körbe-körbe lengetni a levegőben, amíg el nem engedte és pár pillanatra eszméletét vesztette. Én a szigonya felé mutattam jelezvén, hogy ott van az akuma. Ladybug rábólintott, majd felkiáltott. Egyszer csak a jojója mellé egy piros fekete pöttyös zacskó hullott. Én is felkiáltottam: :Brillant énergie(fénylő energia).Akkor a hatalmas sárga fényt követően rengeteg méh támadt rá az ellenségünkre, aki a sok méhfullánktól összeesett. Ladybug körbepillantott és máris látszott az arcán, hogy megint van egy terve, mely megint segít győzni. A hal kinézetű férfi megint ránk támadt, de a méhfullánkok hatására most gyengébb volt. Én megint eltereltem az ellenség figyelmét. Elfutottam és felugrottam a tetőre. Ladybug a jojója segítségével odadobta nekem a zakót én, pedig a szalagjaimmal elkaptam a két végét és ráhúztam az ellenfelünkre. Ladybug elvette tőle a szigonyt, majd széttörte és kijött belőle a megint nagy kárt okozó kis kék pillangó. Megtisztította az akumát összepacsiztunk, majd mindenki ment a maga dolgára. Én vissza szaladtam, Marinetthez, aki aggódott arccal várt engem. Amikor megbizonyosodott róla, hogy minden rendben van velem visszamentünk a szüleinkhez, az osztályhoz és boldogan folytattuk a családi napot...
* 1 nappal később*
Ma Szerda van, azaz ma megyünk Roxyék házába a Lerois könyvtárba. Sokan izgultak sokan nem. Ma Marinettel és Alyával indultam el az iskolába, ahol már a többiek sorakoztak az osztályfőnök mögött. Beálltunk a sorba és elindultunk Roxyék háza felé. Kb. fél órán belül odaértünk. Chloé elkezdte játszani a nagy menőt, hogy ő személyesen ismeri Roxyt.
- Na itt a három okostojás. Nektek nem is szabadna bemenni egy ilyen házba. - nevetett gúnyosan.
- Miért te mitől vagy különb nálunk? - förmedt rá Alya.
- Onnan, hogy én ismerem a lányukat. Jó barátok vagyunk. - vágott vissza Chlé.
- Nem dehogy is. Diana ismeri őt, ugye Diana? Mond meg neki! - utasított barátnőm.
- Igen igaz. - mondtam, majd az osztályfőnök lecsitított minket és elindultunk be a házba. Amint beértünk az osztály megint elkezdett kiabálni, de úgy, hogy az már kész sokk. A tanár megint lecsitított minket és üdvözöltek minket.
- Üdvözlöm önöket a Lerois család házában! Erre jöjjenek, megmutatom
merre van a könyvtár. – intett felénk. Roxy félreállt az útból.
- Te az öreg hölgynem az unokája vagy? – kérdezte Roxytól Chloé.
- Sajnálom, de el kell szomorítsalak. A nevem Roxane Lerois. Nagyon örvendek. – nyújtotta Chloé felé a kezét.
- Na persze! Majd pont el is hiszem! – fordult meg.
- Kisasszony a szülei keresik! – nyújtotta felé a telefont Bil miközben kacsintott. A lány megállt.
- Köszönöm, hogy szólt. Megtudná nekik mondani, hogy épen megérkezett a diáksereg és nem érek rá? – mondta.
- Természetesen, kisasszony. – hajolt meg miközben elment. Chloé eltrappolt. Ezt jól megkapta. Most én is odamentem Roxyhoz.
- Szia Roxy! – öleltem meg.
- Szia Dia! Szerintem menj, le ne maradj az osztályodtól. – mondta, majd én is követtem az osztályomat a könyvtárba. Ott vártunk és pillanatok alatt eltelt az egész nap.
2016. július 15., péntek
2016. július 13., szerda
Roxy, 7. rész
Végül a szerda is eljött. Tegnapi napom egész érdekes volt. Csak olvastam és olvastam. Szerintem a mai napom se lesz más.
- Syen mit csináljunk ma? – dőltem hátra amikor elvégeztem a reggeli rutinomat.
- Menjünk le a könyvtárba! – ült le a laptopom tetejére. – Kíváncsi vagyok, hogy a könyv mádik fele nincs e ott. – mutatott a régi könyvre, amit a könyvtárban találtam.
- Egy bökkenő. Ma jönnek a diákok.
- És? Csak 8 óra múlt. Ha sietünk akkor 10 előtt végeztünk is! – indult el. Sóhajtottam, de utána a társam után cammogtam én is. Mire beértem, ő már nagyban kutakodott a dolgok után. Én is beálltam a sorhoz és alulról elkezdtem nézegetni a dolgokat. Már csak arra eszméltem fel, hogy a telefonom jelzett párat. Jelezte, hogy nemsokára tíz óra.
- Syen mennünk kell! Megígérem, hogy visszajövünk, de nem akarom, hogy felfedjünk téged. Főleg, hogy nekem is jelenésem van. – kiáltottam fel. Leszállt és elbujt a mackó nadrágom zsebébe. Elindultam le az előtérbe. A dadus mellett álltam meg a lépcső elött. Megnéztem az órámat, ahol 10 órát mutatott.
- Nemsokára. – suttogtam, mire megszólalt a csengő. A dadus megnyomot egy gombot, amivel a vendégeket engedte be. Bil kinyitotta a kétszárnyú ajtót, hol betudtak jönni a diákok. Kihúztam magam, de szerintem elég érdekesen festhettem mackónadrágban, és egy egyszerű pólóban, amit még Diától kaptam. Egyszer csak egy hangos ricsaj csapta meg a fülemet. Jó volt halani, hogy egy teljes diák csapat így beszélget. Mások megörülnének rajta, de én csak mosolyogni tudok. Végül megláttam az osztályfőnököt mögötte a diákokkal. Nem voltak sokan, szerintem csak 14-en de a vidámságuk akkor is megfogott. Végül az osztályfőnök lepiszegte a csapatot.
- Üdvözlöm önöket a Lerois család házában! Erre jöjjenek, megmutatom merre van a könyvtár. – intett Kenda néni. Félreálltam az útból.
- Te az öreg hölgynem az unokája vagy? – kérdezte az egyik lány olyan hangnemben, hogy azt el se lehet hinni.
- Sajnálom, de el kell szomorítsalak. A nevem Roxane Lerois. Nagyon örvendek. – nyújtottam a kezemet, miközben mosolyogtam.
- Na persze! Majd pont el is hiszem! – fordult meg.
- Kisasszony a szülei keresik! – nyújtotta a telefont Bil miközben kacsintott. A lány megállt.
- Köszönöm, hogy szolt. Megtudná nekik mondani, hogy épen megérkezett a diáksereg és nem érek rá? – színészkedtem .
- Természetesen, kisasszony. – hajolt meg miközben elment. Később még meg kell köszönöm neki! A lány hirtelen eltrapolt.
- Szia Roxy! – ölelt meg Diana!
- Szia Dia! Szerintem menj, le ne maradj az osztályodtól. – löktem rajta és én is elindultam a könyvtár felé. A teremben már az osztály bent várt. Elkaptam a könyvemet, amit az asztalon hagytam és el is tűntem. Amennyire gyorsan csak tudtam. Felmentem a szobámba.
- Syen mi lenne ha levennénk a kötést? – kérdeztem a kedves barátomat.
- Szerintem ez rossz ötlet! – felelte, de már elkésett. Ledobtam a kötést és ráálltam a lábamra.
- Semmi bajom. – indultam ki. Egyáltalán nem fájt a lábam. – Menjünk fel a tetőre. – fogtam meg és kimentem a szobámból.
Mikor kijutottam a lépcsőházból megcsapott a friss levegő illata. Leültem a padra és csak nézelődtem. Semmi érdekes így hátra dőltem.
- Roxy nézd csak! – fogtam meg az újamat.
- Jó megyek! – álltam fel és követtem oda ahová menni akart. – Igen mit nézek?
- Azt! – mutatott egy érdekes jelre.
- Igen és mi van vele?
- Tedd ide a kezed! – nem értettem miért de odatettem. Előttem egy ajtó nyílt ki.
- Syen mit csináljunk ma? – dőltem hátra amikor elvégeztem a reggeli rutinomat.
- Menjünk le a könyvtárba! – ült le a laptopom tetejére. – Kíváncsi vagyok, hogy a könyv mádik fele nincs e ott. – mutatott a régi könyvre, amit a könyvtárban találtam.
- Egy bökkenő. Ma jönnek a diákok.
- És? Csak 8 óra múlt. Ha sietünk akkor 10 előtt végeztünk is! – indult el. Sóhajtottam, de utána a társam után cammogtam én is. Mire beértem, ő már nagyban kutakodott a dolgok után. Én is beálltam a sorhoz és alulról elkezdtem nézegetni a dolgokat. Már csak arra eszméltem fel, hogy a telefonom jelzett párat. Jelezte, hogy nemsokára tíz óra.
- Syen mennünk kell! Megígérem, hogy visszajövünk, de nem akarom, hogy felfedjünk téged. Főleg, hogy nekem is jelenésem van. – kiáltottam fel. Leszállt és elbujt a mackó nadrágom zsebébe. Elindultam le az előtérbe. A dadus mellett álltam meg a lépcső elött. Megnéztem az órámat, ahol 10 órát mutatott.
- Nemsokára. – suttogtam, mire megszólalt a csengő. A dadus megnyomot egy gombot, amivel a vendégeket engedte be. Bil kinyitotta a kétszárnyú ajtót, hol betudtak jönni a diákok. Kihúztam magam, de szerintem elég érdekesen festhettem mackónadrágban, és egy egyszerű pólóban, amit még Diától kaptam. Egyszer csak egy hangos ricsaj csapta meg a fülemet. Jó volt halani, hogy egy teljes diák csapat így beszélget. Mások megörülnének rajta, de én csak mosolyogni tudok. Végül megláttam az osztályfőnököt mögötte a diákokkal. Nem voltak sokan, szerintem csak 14-en de a vidámságuk akkor is megfogott. Végül az osztályfőnök lepiszegte a csapatot.
- Üdvözlöm önöket a Lerois család házában! Erre jöjjenek, megmutatom merre van a könyvtár. – intett Kenda néni. Félreálltam az útból.
- Te az öreg hölgynem az unokája vagy? – kérdezte az egyik lány olyan hangnemben, hogy azt el se lehet hinni.
- Sajnálom, de el kell szomorítsalak. A nevem Roxane Lerois. Nagyon örvendek. – nyújtottam a kezemet, miközben mosolyogtam.
- Na persze! Majd pont el is hiszem! – fordult meg.
- Kisasszony a szülei keresik! – nyújtotta a telefont Bil miközben kacsintott. A lány megállt.
- Köszönöm, hogy szolt. Megtudná nekik mondani, hogy épen megérkezett a diáksereg és nem érek rá? – színészkedtem .
- Természetesen, kisasszony. – hajolt meg miközben elment. Később még meg kell köszönöm neki! A lány hirtelen eltrapolt.
- Szia Roxy! – ölelt meg Diana!
- Szia Dia! Szerintem menj, le ne maradj az osztályodtól. – löktem rajta és én is elindultam a könyvtár felé. A teremben már az osztály bent várt. Elkaptam a könyvemet, amit az asztalon hagytam és el is tűntem. Amennyire gyorsan csak tudtam. Felmentem a szobámba.
- Syen mi lenne ha levennénk a kötést? – kérdeztem a kedves barátomat.
- Szerintem ez rossz ötlet! – felelte, de már elkésett. Ledobtam a kötést és ráálltam a lábamra.
- Semmi bajom. – indultam ki. Egyáltalán nem fájt a lábam. – Menjünk fel a tetőre. – fogtam meg és kimentem a szobámból.
Mikor kijutottam a lépcsőházból megcsapott a friss levegő illata. Leültem a padra és csak nézelődtem. Semmi érdekes így hátra dőltem.
- Roxy nézd csak! – fogtam meg az újamat.
- Jó megyek! – álltam fel és követtem oda ahová menni akart. – Igen mit nézek?
- Azt! – mutatott egy érdekes jelre.
- Igen és mi van vele?
- Tedd ide a kezed! – nem értettem miért de odatettem. Előttem egy ajtó nyílt ki.
2016. július 4., hétfő
Roxy, 6. rész
Szombat. Ilyenkor lenne, hogy egész nap Dianával lennék, de ő most Sarahval van elfoglalva, így csak ülők és Diana blogját olvasgatom. Kicsit furcsáltam mert megváltoztatta a blogja desingét. Nagyon tetszett, biztos mindent beleadott, hogy ilyen szép legyen. Megnéztem a blogajánlásait és az elsőre rámentem. Ladyblog volt az, amit Alya vezet. Gyorsan megnéztem mit ír a két teljesen új szuper hősről. Sajna nem sokat, de későbbiekben biztos fog. Legalább is ezt írta. Visszamentem Diana blogjára és a következő oldalt is megnéztem. Egy egyszerű romantikus történet. Utána a következőre me tem rá, ami nem hétköznapi volt. Arról szolt, hogy egy hip hopos iskolába bekerül a lány, ahol meg kell küzdenie a sorsával, jelen esetben a fiúval. Elkezdtem olvasni.
- Roxy az édesanyja látni szeretné. – jött be a dadus.
- Köszönöm Dadus, hogy szóltál. Megmondanád anyunak, hogy mankóval járok? – kérdeztem.
- Szívesen. – ment is ki. Őt az édesanyám váltotta fel, ki csak kopogás nélkül tört be.
- Szia anya! Jó, hogy látlak! – mondtam kicsit több indulattal, mint amint kellet, de mintha meg se hallotta volna.
- Ma édesapáddal elutazunk az USA-ba. Három nap múlva jövünk. Addig is a Dadus fog rád vigyázni. – jelentette be, utána el is tűnt a színen. Meg se kérdezte, hogy hogy vagyok. A mellettem lévő telefont megfogtam és azonnal tárcsáztam a barátnőmet.
- Szia Roxy mizu? – kérdezte.
- Ráérsz ma? – tettem fel a kérdést.
- Sajna nem. Bocsi. – mondta.
- Ja, semmi, tényleg. – szomorodtam el azonnal. – Bocsi, hogy zavartalak! – tettem le a telefont.
Másnap hamar felkeltem. Voltak tegnap akumák, de sajnos én nem tudtam segíteni a társaimnak.
- Ezen nem kell kiakadni Syen! – nevettem rajta, amikor nem értett valamit és mellé ki is akadt rajta.
- De akkor se értem! – durcizott be rajta.
- Jaj Syen! – öleltem magamhoz. Végül ő is visszaölelt. – Tudod mire gondoltam?
- Na mire? – kérdezte.
- Nézzünk be a családi könyvtárba! – támaszkodtam a mankóra. Syen előre repült és megpróbálta kinyitni nekem az ajtót. Kicsit felnevetem rajta. Azért elég cuki volt, ahogy próbálkozott segíteni nekem.
- Syen ezt hagyd rám! – nevettem rajta továbbra is. Kimentem a szobámból és elindultam a könyvtár felé. Lebattyogtam valahogy a lépcsőn és nagy örömök közepette bementem a szobába. Végig haladtam az egyik soron, át egy másikba ami állandóan felkeltette az érdeklődésemet. A varázslat. Elkezdtem a könyveknek a gerincét nézegetni. Egyenlőre csak régi könyvek voltak, de az egyiknek a címén megakadt a szemem.
- Ez micsoda? – vettem ki a helyéről. A könyvnek a címe Miraculous volt. – Syen nézd csak! – mutattam felé. A szája elé kapta a kicsike kezét.
- Ez ugye nem az amire gondolok? – kérdezte jobban mondva magától.
- Nézzük meg! – ültem le a legközelebb eső asztalhoz. Letettem magam elé a könyvet és valahol random kinyitottam. Előttem egy Paon állt, vagyis le van rajzolva. Maga Paon, mellette a legyező és a bokalánc is.
- Ez az amire gondolok, és nem jelent semmi jót! – mondta a társam. Tovább lapoztam és Bee nézet rám. Még egyet ahol már Tortue volt. – Ez vagy a szuperhősök évtizedes változása, vagy a varázslatok leírása. Lapoz egy kicsit többet! – kérte társam. Úgy tetem ahogy kérte, és már nem a szuperhősök alakját ecsetelte a könyv hanem, hogy milyen varázslatok léteznek egy adott Miraculoustol.
- Ez a varázslatos könyv. De mi ebben olyan fontos? – kérdeztem.
- Ha rossz kezekbe került volna esélyünk se lenne. – mondta. – Rájönne a gonosz, hogy lehet szintet lépni, így hatalmasabb erőt birtokolni. – ecsetelte nekem.
- Szintet lépni? Hatalmasabb erőt?
- Igen. De viszont ha nálunk van akkor csak jó. – mosolygot rám. Lapoztam párat, mire a saját oldalamhoz nem értem.
- Nem kéne! – idegeskedett Syen.
- Nem akarok új erőt, csak kíváncsi vagyok. – mondtam mire bólintott.
’ Paon.
Fegyverek:
Change Fun:
Első varázstárgya. A páva tollakat vagyis a legyezőket változtatja át valamilyen fegyveré. Nem adott, a sors akarása milyen legyen. Botol kezdve, kardon át , lőfegyverig bármi lehet.’
Nem olvastam tovább. Lapoztam egyet, ahol a varázslatok voltak. Még lapoztam, ahol a szintelérések voltak.
- Roxy itt vagy? – jött be a dadus.
- Igen! – ordítottom.
- Kész a vacsi! Tessék. – tette le elém a tányérokat.
- A szüleim felől valami hír? – kérdeztem.
- Semmi. Jó étvágyat Roxy! – távozott.
- A dadusod nagyon kedves. – mosolygot rám Syen.
- Tudom. – motyogtam, miközben elkezdtem enni a dadus fimon ételeit.
Másnap szintén a könyvtárban logtam. Szintén nem beszéltem Dianával. Egyszer se kereset, sőt még egy üzenetet se írt. Fölösleges keresnem őt. A dadussal és Billel elmentünk a korházba megnézni a lábamat. Az orvos szerint, a jövőhéten a kötéseket le lehet venni. Ezek után boldogan mentem haza. Elnézést előtte gyorskajával tömtem a bendőm. Rávettem Kenda nénit, hogy most az egyszer beüljünk a Mekibe.
- Kedvesem ugye tudod, hogy szerdán a Colléga Francoise Dupont 10. osztálya meglátogatja a családi könyvtárat? – kérdezte a Dadus.
- Nem tudtam. Mi okból? – kérdeztem.
- Mivel a városban a Lerois család könyvtára a legnagyobb így a szülei felajánlotta az igazgatónak, hogy az iskola igénybe vegye. – harapott egyet a salátájába.
- Mikor érkeznek? – kérdeztem.
- 10 óra felé. Már felhívtam az oktatót, szóval aznap nem kell tanulni. – mosolygott. Én elnevettem magam.
- Roxy az édesanyja látni szeretné. – jött be a dadus.
- Köszönöm Dadus, hogy szóltál. Megmondanád anyunak, hogy mankóval járok? – kérdeztem.
- Szívesen. – ment is ki. Őt az édesanyám váltotta fel, ki csak kopogás nélkül tört be.
- Szia anya! Jó, hogy látlak! – mondtam kicsit több indulattal, mint amint kellet, de mintha meg se hallotta volna.
- Ma édesapáddal elutazunk az USA-ba. Három nap múlva jövünk. Addig is a Dadus fog rád vigyázni. – jelentette be, utána el is tűnt a színen. Meg se kérdezte, hogy hogy vagyok. A mellettem lévő telefont megfogtam és azonnal tárcsáztam a barátnőmet.
- Szia Roxy mizu? – kérdezte.
- Ráérsz ma? – tettem fel a kérdést.
- Sajna nem. Bocsi. – mondta.
- Ja, semmi, tényleg. – szomorodtam el azonnal. – Bocsi, hogy zavartalak! – tettem le a telefont.
Másnap hamar felkeltem. Voltak tegnap akumák, de sajnos én nem tudtam segíteni a társaimnak.
- Ezen nem kell kiakadni Syen! – nevettem rajta, amikor nem értett valamit és mellé ki is akadt rajta.
- De akkor se értem! – durcizott be rajta.
- Jaj Syen! – öleltem magamhoz. Végül ő is visszaölelt. – Tudod mire gondoltam?
- Na mire? – kérdezte.
- Nézzünk be a családi könyvtárba! – támaszkodtam a mankóra. Syen előre repült és megpróbálta kinyitni nekem az ajtót. Kicsit felnevetem rajta. Azért elég cuki volt, ahogy próbálkozott segíteni nekem.
- Syen ezt hagyd rám! – nevettem rajta továbbra is. Kimentem a szobámból és elindultam a könyvtár felé. Lebattyogtam valahogy a lépcsőn és nagy örömök közepette bementem a szobába. Végig haladtam az egyik soron, át egy másikba ami állandóan felkeltette az érdeklődésemet. A varázslat. Elkezdtem a könyveknek a gerincét nézegetni. Egyenlőre csak régi könyvek voltak, de az egyiknek a címén megakadt a szemem.
- Ez micsoda? – vettem ki a helyéről. A könyvnek a címe Miraculous volt. – Syen nézd csak! – mutattam felé. A szája elé kapta a kicsike kezét.
- Ez ugye nem az amire gondolok? – kérdezte jobban mondva magától.
- Nézzük meg! – ültem le a legközelebb eső asztalhoz. Letettem magam elé a könyvet és valahol random kinyitottam. Előttem egy Paon állt, vagyis le van rajzolva. Maga Paon, mellette a legyező és a bokalánc is.
- Ez az amire gondolok, és nem jelent semmi jót! – mondta a társam. Tovább lapoztam és Bee nézet rám. Még egyet ahol már Tortue volt. – Ez vagy a szuperhősök évtizedes változása, vagy a varázslatok leírása. Lapoz egy kicsit többet! – kérte társam. Úgy tetem ahogy kérte, és már nem a szuperhősök alakját ecsetelte a könyv hanem, hogy milyen varázslatok léteznek egy adott Miraculoustol.
- Ez a varázslatos könyv. De mi ebben olyan fontos? – kérdeztem.
- Ha rossz kezekbe került volna esélyünk se lenne. – mondta. – Rájönne a gonosz, hogy lehet szintet lépni, így hatalmasabb erőt birtokolni. – ecsetelte nekem.
- Szintet lépni? Hatalmasabb erőt?
- Igen. De viszont ha nálunk van akkor csak jó. – mosolygot rám. Lapoztam párat, mire a saját oldalamhoz nem értem.
- Nem kéne! – idegeskedett Syen.
- Nem akarok új erőt, csak kíváncsi vagyok. – mondtam mire bólintott.
’ Paon.
Fegyverek:
Change Fun:
Első varázstárgya. A páva tollakat vagyis a legyezőket változtatja át valamilyen fegyveré. Nem adott, a sors akarása milyen legyen. Botol kezdve, kardon át , lőfegyverig bármi lehet.’
Nem olvastam tovább. Lapoztam egyet, ahol a varázslatok voltak. Még lapoztam, ahol a szintelérések voltak.
- Roxy itt vagy? – jött be a dadus.
- Igen! – ordítottom.
- Kész a vacsi! Tessék. – tette le elém a tányérokat.
- A szüleim felől valami hír? – kérdeztem.
- Semmi. Jó étvágyat Roxy! – távozott.
- A dadusod nagyon kedves. – mosolygot rám Syen.
- Tudom. – motyogtam, miközben elkezdtem enni a dadus fimon ételeit.
Másnap szintén a könyvtárban logtam. Szintén nem beszéltem Dianával. Egyszer se kereset, sőt még egy üzenetet se írt. Fölösleges keresnem őt. A dadussal és Billel elmentünk a korházba megnézni a lábamat. Az orvos szerint, a jövőhéten a kötéseket le lehet venni. Ezek után boldogan mentem haza. Elnézést előtte gyorskajával tömtem a bendőm. Rávettem Kenda nénit, hogy most az egyszer beüljünk a Mekibe.
- Kedvesem ugye tudod, hogy szerdán a Colléga Francoise Dupont 10. osztálya meglátogatja a családi könyvtárat? – kérdezte a Dadus.
- Nem tudtam. Mi okból? – kérdeztem.
- Mivel a városban a Lerois család könyvtára a legnagyobb így a szülei felajánlotta az igazgatónak, hogy az iskola igénybe vegye. – harapott egyet a salátájába.
- Mikor érkeznek? – kérdeztem.
- 10 óra felé. Már felhívtam az oktatót, szóval aznap nem kell tanulni. – mosolygott. Én elnevettem magam.
Diana, 6.rész
A múlt egy részlet a jövőhöz képest, s az élet, ami elmeséli az élettörténetünket. Bajlódás, sok bonyodalom, de ennek árán is megnyugtató. Amit elmond a szív, s amit átad szívhez szóló. De a félelem miért nem?Ha boldogságra lelhetünk, könnyebb lesz a lelkünk. S ha belegondolunk talán ugyan ez lehet szeretett hőseinkkel.Míg a hold lemegy, s a nap feljő ők, párosan dolgoznak, mikor a hősök nem. Gondoljunk bele, ha nem csak boldogságot, hanem személyesen való köszönetet is érdemelnek. Remélem, hogy mások is egyet értenek velem. :) Dátum: Hétfő
Írta: Diana
-----------------------------------------------------------------------------------------
Mikor ezeket a szavakat leírtam Xinta érthetetlenül nézett rám:
- Ez neked nem túl komoly?
- Neked az a komoly, hogy magamról írok, mint szuperhős?
- Tudod, Diana, a hőslétnek vannak előnyei és hátrányai is. Előny, mint például, hogy hírnévre tehetsz szert. A hátránya pedig, mint a te esetedben, hogy egy bevetés után nem tudsz elaludni. De ha kihozod magadból a legjobbat mindig nagy sikereket érsz el az életben. Hidd el nekem egyik hős sem a kitartásáról híres, mert mindenki elfárad. De ha nem adod fel, akkor bármit teszel biztos, hogy nem bánod meg, hogy elvállaltad a hőslétet. És én mindig, itt leszek neked. - mondta, majd a vállamra repült. Boldogan öletem át drága kis kwamimat, majd elindultam az iskolába. Útközben találkoztam két szeretett barátnőmmel Alyával és Marinettel, akik megint Párizs két új hőséről beszélgettek.
- Diana szia! Képzeld az igazgató megengedte, hogy írjak az iskolablogban Beeről és Paonról. Sőt még velük is szeretnék interjút csinálni, ahogy Ladybuggal és Chat Noirral is. - mondta Alya.
Pár perc múlva csöngettek és kezdetét vette a testnevelés óra. A fiúk szokásosan focizni mentek, s a lányok meg futással ütötték el az időt. A tanár írt a naplóba, én meg figyeltem a többiek hosszas tevékenykedését.Én azért nem tesizhettem, mert megint sikerült elkésnem, de csak nem mondhattam volna azt a tanárnak, hogy elnézést csak, azért késtem, mert hősködtem és Párizst mentettem meg a veszéjtől...Az, hogy ilyesmit mondunk egy tanárnak csak magunkat sodorhatjuk bajba. Közben Sara jutott eszembe, aki még mindig haragszik rám. Nagyon féltem a barátságunkat. Nem tudom, hogy mi lesz, de a hős lét mindent romba dönt. A barátságaimat az ismerőseimmel, az életemet...
Mikor fojtatnám a fejemben lévő beszámolómat, a gondolatomat félbeszakítva ül le mellém Marinette. Beszédre nyitná száját, de én elfordítom a fejemet, mire ő csak megszólal:
- Diana mi a baj? - mondta és a kezét a vállamra helyezi.
- Te ezt nem érted... Nem tudod milyen ha kialvatlan vagy. Nem tudod milyen olyannak lenni, akinek feje tetejére van állva az élete... Te nem vagy kívülálló.... - mondtam, majd elmentem öltözni.
Az öltözőbe érve megláttam egy maszkos lányt, aki úgy nézett ki, mint Sara. Ne!! Sarát megszállta
egy akuma? - Meg kell mentenem. - mondtam magamnak és kinyitottam a táskámat.
- Akció idő van. - mondtam és felkiáltottam: Xinta fullánkot ki! Átváltoztam és az ellenség felé vettem az irányt. A szalagommal megpróbáltam elfogni Sarad, de csak harcoltunk egymással. Amikor már vesztésre álltam, Paon, landolt mellettem:
- Hol az akuma?
- A karkötőjében.
- És ezt honnan veszed?
- Én adtam neki a karkötőt. A lány a barátom. Meg kell mentenünk. - kiáltottam Paonnak, amikor Ladybug és Chat noir landolt mellettem. Ladybug kérdezni akart valamit, de Paon a karkötőjére mutatott. Ladybug bólintott és felkiáltott: chance talisman( szerencse talizmán)!!!-és megjelent egy kampó a jojó mellé. Jó volt látni. Tekintetén először a nemtetszés jele látszott, aztán körbepillantott.
Látszott rajta, hogy van egy ötlete.
- Chat, Bee, Paon, szerezzétek meg a talizmánt. - mondta, amire mi hárman bólintottunk.
Chat rádobta a botját, amitől hátra esett.Én felkiáltottam: Brillant énergie (fénylő energia). Amikor ezt kimondtam, akkor a hatalmas sárga fényt követően rengeteg méh támad rá az ellenségre.Ebben az esetben, most Sarára. Chat is felkiáltott:
Chat blanc (macskajaj) - kiáltott fel majd a fegyverét elvette és szétporlasztotta.
Paon is felkiáltott és a legyezőből egy horog lett. Azt rátették Ladybuggal a botra, majd Paon is segített lefogni az akumatizált ellenséget. Ladybugnak sikerült elvenni a a karkötőt. Széttörte a karkötőt. Katica pedig sietve kapott a jojója után, amikor elhaladt mellette a kis kékes lepke.
- Számodra vége a gonoszkodásnak - mondta. - Ideje, hogy megtisztulj!
Azzal a jojó elkapta a pillangót, a hős pedig földet ért mellettünk és az Sara mellett.
- Megvagy! Minden jót kis pillangó. Miraculous Ladybug ! - És azzal feldobta a szerencsetalizmánt, az ég rózsaszínné vált egy pillanatra. Szóval miután hatástalanította az akumát minden visszatért a régi kerékvágásba.Ennek nagyon örültem és boldogan folytattam tovább a napot.
Amikor vége lett az iskolának, perceken belül hazaértem. Sara várt az ajtóban.
- Sara tudom, hogy haragszol rám, de nem akarom, hogy össze legyünk veszve. Lehet, hogy meg van rá minden okod és ..... - mondtam volna tovább, de Sara közbeszólt. - Tudom, hogy nincs közöm hozzá, de a barátom vagy... A legjobb barátom voltál és maradsz is, de ez így nem mehet tovább. Vagy elmondod, hogy mi folyik itt, vagy, amint hazamentem megszakítok veled minden kapcsolatot. Sajnálom, de én ezt nem bírom tovább. - mondta Sara, majd leült a kanapéra én meg felmentem a szobámba. Kinyitottam a táskámat és egy új bejegyzést írtam a blogomba, amire Xinta felfigyelt.
A bejegyzésben ez állt a barátságról:
Cím: A kettéhasadt barátság
A barátság egyfajta kötelék. Egy kötelék, amely összetart minket: Jóban s rosszban, s ha távol vagyunk egymástól mégis közel érezzük a másikat. De ha már 6 éve nem láttuk a másikat, akkor nincs mit tenni. Egyszer mindennek vége szakad. Még egy olyan barátságnak is, ami túlélt mindent, de nem látott semmit. S ha még mindig távol vagyunk egymástól, akkor itt a vége. Nincs mit tenni.... De a kötelék, amit mi alkottunk mindig segít abban, hogy sose felejtsük el egymást... Dátum: Szombat.
Írta:Diana
Írta: Diana
-----------------------------------------------------------------------------------------
Mikor ezeket a szavakat leírtam Xinta érthetetlenül nézett rám:
- Ez neked nem túl komoly?
- Neked az a komoly, hogy magamról írok, mint szuperhős?
- Tudod, Diana, a hőslétnek vannak előnyei és hátrányai is. Előny, mint például, hogy hírnévre tehetsz szert. A hátránya pedig, mint a te esetedben, hogy egy bevetés után nem tudsz elaludni. De ha kihozod magadból a legjobbat mindig nagy sikereket érsz el az életben. Hidd el nekem egyik hős sem a kitartásáról híres, mert mindenki elfárad. De ha nem adod fel, akkor bármit teszel biztos, hogy nem bánod meg, hogy elvállaltad a hőslétet. És én mindig, itt leszek neked. - mondta, majd a vállamra repült. Boldogan öletem át drága kis kwamimat, majd elindultam az iskolába. Útközben találkoztam két szeretett barátnőmmel Alyával és Marinettel, akik megint Párizs két új hőséről beszélgettek.
- Diana szia! Képzeld az igazgató megengedte, hogy írjak az iskolablogban Beeről és Paonról. Sőt még velük is szeretnék interjút csinálni, ahogy Ladybuggal és Chat Noirral is. - mondta Alya.
Pár perc múlva csöngettek és kezdetét vette a testnevelés óra. A fiúk szokásosan focizni mentek, s a lányok meg futással ütötték el az időt. A tanár írt a naplóba, én meg figyeltem a többiek hosszas tevékenykedését.Én azért nem tesizhettem, mert megint sikerült elkésnem, de csak nem mondhattam volna azt a tanárnak, hogy elnézést csak, azért késtem, mert hősködtem és Párizst mentettem meg a veszéjtől...Az, hogy ilyesmit mondunk egy tanárnak csak magunkat sodorhatjuk bajba. Közben Sara jutott eszembe, aki még mindig haragszik rám. Nagyon féltem a barátságunkat. Nem tudom, hogy mi lesz, de a hős lét mindent romba dönt. A barátságaimat az ismerőseimmel, az életemet...
Mikor fojtatnám a fejemben lévő beszámolómat, a gondolatomat félbeszakítva ül le mellém Marinette. Beszédre nyitná száját, de én elfordítom a fejemet, mire ő csak megszólal:
- Diana mi a baj? - mondta és a kezét a vállamra helyezi.
- Te ezt nem érted... Nem tudod milyen ha kialvatlan vagy. Nem tudod milyen olyannak lenni, akinek feje tetejére van állva az élete... Te nem vagy kívülálló.... - mondtam, majd elmentem öltözni.
Az öltözőbe érve megláttam egy maszkos lányt, aki úgy nézett ki, mint Sara. Ne!! Sarát megszállta
egy akuma? - Meg kell mentenem. - mondtam magamnak és kinyitottam a táskámat.
- Akció idő van. - mondtam és felkiáltottam: Xinta fullánkot ki! Átváltoztam és az ellenség felé vettem az irányt. A szalagommal megpróbáltam elfogni Sarad, de csak harcoltunk egymással. Amikor már vesztésre álltam, Paon, landolt mellettem:
- Hol az akuma?
- A karkötőjében.
- És ezt honnan veszed?
- Én adtam neki a karkötőt. A lány a barátom. Meg kell mentenünk. - kiáltottam Paonnak, amikor Ladybug és Chat noir landolt mellettem. Ladybug kérdezni akart valamit, de Paon a karkötőjére mutatott. Ladybug bólintott és felkiáltott: chance talisman( szerencse talizmán)!!!-és megjelent egy kampó a jojó mellé. Jó volt látni. Tekintetén először a nemtetszés jele látszott, aztán körbepillantott.
Látszott rajta, hogy van egy ötlete.
- Chat, Bee, Paon, szerezzétek meg a talizmánt. - mondta, amire mi hárman bólintottunk.
Chat rádobta a botját, amitől hátra esett.Én felkiáltottam: Brillant énergie (fénylő energia). Amikor ezt kimondtam, akkor a hatalmas sárga fényt követően rengeteg méh támad rá az ellenségre.Ebben az esetben, most Sarára. Chat is felkiáltott:
Chat blanc (macskajaj) - kiáltott fel majd a fegyverét elvette és szétporlasztotta.
Paon is felkiáltott és a legyezőből egy horog lett. Azt rátették Ladybuggal a botra, majd Paon is segített lefogni az akumatizált ellenséget. Ladybugnak sikerült elvenni a a karkötőt. Széttörte a karkötőt. Katica pedig sietve kapott a jojója után, amikor elhaladt mellette a kis kékes lepke.
- Számodra vége a gonoszkodásnak - mondta. - Ideje, hogy megtisztulj!
Azzal a jojó elkapta a pillangót, a hős pedig földet ért mellettünk és az Sara mellett.
- Megvagy! Minden jót kis pillangó. Miraculous Ladybug ! - És azzal feldobta a szerencsetalizmánt, az ég rózsaszínné vált egy pillanatra. Szóval miután hatástalanította az akumát minden visszatért a régi kerékvágásba.Ennek nagyon örültem és boldogan folytattam tovább a napot.
Amikor vége lett az iskolának, perceken belül hazaértem. Sara várt az ajtóban.
- Sara tudom, hogy haragszol rám, de nem akarom, hogy össze legyünk veszve. Lehet, hogy meg van rá minden okod és ..... - mondtam volna tovább, de Sara közbeszólt. - Tudom, hogy nincs közöm hozzá, de a barátom vagy... A legjobb barátom voltál és maradsz is, de ez így nem mehet tovább. Vagy elmondod, hogy mi folyik itt, vagy, amint hazamentem megszakítok veled minden kapcsolatot. Sajnálom, de én ezt nem bírom tovább. - mondta Sara, majd leült a kanapéra én meg felmentem a szobámba. Kinyitottam a táskámat és egy új bejegyzést írtam a blogomba, amire Xinta felfigyelt.
Cím: A kettéhasadt barátság
A barátság egyfajta kötelék. Egy kötelék, amely összetart minket: Jóban s rosszban, s ha távol vagyunk egymástól mégis közel érezzük a másikat. De ha már 6 éve nem láttuk a másikat, akkor nincs mit tenni. Egyszer mindennek vége szakad. Még egy olyan barátságnak is, ami túlélt mindent, de nem látott semmit. S ha még mindig távol vagyunk egymástól, akkor itt a vége. Nincs mit tenni.... De a kötelék, amit mi alkottunk mindig segít abban, hogy sose felejtsük el egymást... Dátum: Szombat.
Írta:Diana
2016. június 28., kedd
Diana, 5.rész
Ma reggel számomra eléggé korán, 5 órakor keltem fel, a dörgő ég és a zuhogó zápor eső hallatára.Ma csütörtök van, amikor találkozom egy régen nem látott barátnőmmel Saraval.11 éves koromban láttam őt utoljára, mert a családommal ide, az-az a Franciaországban lévő Párizsba költöztünk.Soha nem felejtem el azt a napot amikor elbúcsúztunk egymástól.De mint kiderült nem is véglegesen.Az életem egyik legszomorúbb napja volt, de hála a jó égnek, ma új hajnal virradt és végre találkozhatok vele.8:00-ra kell kimennem érte a reptérre, ugyanis nálam fog tölteni egy hetet mert nekem két hétig nincsen iskola.Most 7:00 van ezért úgy döntöttem, hogy alszok még egy olyan fél órát...Jó nagy sóhajtással terültem el az ágyamon.Éreztem, az álom elnyom és a szemem
magától lecsukódik, s nem nyílik ki.Mire már a álmok tengerében éreztem voltam, kwamim Xinta megszólalt:
-Diana...-keltett, de én nyöszörögtem.-Diana 7:45 van!!!-erre én gyorsan kipattantam az ágyból.
-Mi?Mi?Jaj nem el fogok késni...De hősként nem!!-így felkiáltottam:Xinta fullánkot ki-át is változtam.Elővettem az egyik szalagomat és úgy közlekedtem vele mint Ladybug a jojójával.Egy oszlop mellett értem földet, és nyomban vissza is változtam Xinta pedig a kezemben tért magához.
-Ne változz vissza!!Ott van Ladybug és gondolom nem csevegni érkezett.-suttogta a kis teremtés, aztán visszabújt a fehér árnyalatú táskámba, hogy mások ne lássák őt meg.
Ladybug odajött hozzám.-Hé szia mit keresel itt?-Sóhajt.-Veszélyben vagy.-suttogta kedvenc hősünk.
-De...De a barátnőm veszélyben van.-mondtam mire Ladybug mögém mutatott.-Hátra néztem és barátnőmet Sarat láttam meg akit rögvest megöleltem, mivel nagyon boldog voltam miatta.
-Ez mind szép és jó, de el kellene bújnotok, mert még mindig veszélyben vagytok-mondta Ladybug.
És abban a pillanatban villant be, hogy nekem most mellette lenne a helyem, ezért nagy iramban betessékeltem barátnőmet a utas váróba.Gyorsan berohantam az ottani vécébe készülvén az átváltozásra.Amint beértem felkiáltottam:Xinta fullánkot ki!-kiáltottam és a nagy fényt követve átváltoztam a megszokott hős ruhámba.Gyorsan odarohantam Ladybughoz és hirtelen Paon is mellettem termett.Ladybug a szokásosan meghitt hangulatban köszöntött minket.Egyszer, csak Chatot láttam meg:A szája tiszta fekete volt és a megszokott zöld szeme is sötétté vált.Vajon, hogyan változhatott gonosszá?Mi történt vele?Á csak a szokásos kérdések a fejemben, de na mindegy is.Látszott a többi lány hős arcán az a bizonyos kérdés, de senki nem akartam megkérdezni, hogy hol van az akuma ezért inkább rákérdeztem én magam:
-Szerintetek hol lehet az akumája?-kérdeztem mikor Chat ránk támadt.
Ladybugot akarta először elkapni, de mi nem hagytuk, s mikor elkaphatott volna Ladybug előállt egy tervel.-Paon, Bee!!!Foglaljátok le őt addig kitalálok valamit.-mondta majd elbújt egy oszlop mögött, hogy Chat, vagyis Antichat ne találhassa meg és ne kapja meg azt a roppant fontos talizmánt.
-Rendben mi elintézzük.-mondta Paon, majd hátralépett.-Te kezd!!-mondta majd én felkiáltottam:Brillant énergie(fénylő energia).Ekkor a hatalmas sárga fényt követően rengeteg méh támadt rá Chatra.Mikor Paon is használhatta volna az erejét Ladybug hirtelen közbeszólt:
-Ne Paon várj.Segíts megint nekem kérlek.-mondta Ladybug és felkiáltott:chance talisman(szerencse talizmán.Majd a jojója mellé lehullott egy bot.És Paon is felkiáltott:changer fan(átalakuló legyező) mondta és a két legyező egybe olvadt, s még egy bot lépett a helyébe.ár perc múlva pedig ladybug közbepillantott.-Aha hát persze.Bee míg a méhekkel van elfoglalva lopózz mögé és ha jelzek vedd el a botját.-mondta, mire én bólintottam és azt tettem, amit kért:mögé lopóztam és vártam, arra, hogy mikor jelez.A két bot segítségével rátámadtak Chatra és, amikor Ladybug jelzett én elvettem a talizmánt és odadobtam neki.Ő megtisztította és minden visszaállt a régi kerékvágásba.
-Mit keresek itt.-kérdezte mire eltűnt az egyik csík a gyűrűjéről.
-Majd később elmondjuk, de most sicc, mindjárt visszaváltozol.-mondta poénosan Ladybug.
Mikor el akartunk menni megláttuk a barátnőmet Sarat.Mire mondani akart volna valamit megint elájult a látványunktól, de ez nem lep meg mert tudom, hogy még Alyánál is jobban szereti a szuperhősöket.Na hol is tartottunk?Ja az ájulásnál.Most Paon karjaiba ájult.
-Te jó ég!!-jajgatott Paon.
-Várj segítek.-mondta, majd ketten letettük egy padra.
-Na nekem mennem kell.
-Nekem is.-mondta a két hőstársam, majd megint egy szem pillantás, alatt eltűntek.
Én is ugyanúgy eltűntem és visszaváltoztam.Xinta a kezembe esett.
-Ez húzós volt.Mi van ha Sara egyszer rájön?
-Nem tudom.De akkor lesznek igazán a nagy gondok...-mondtam és visszamentem Sarához.
Mire már odaértem, már ébren és épen várt rám.
-Hé jól vagy?-kérdeztem tőle mire ő elkezdett dicsekedni.
-Igen és képzelt találkoztam a két új hőssel.
-És ez miért nagy szám?
-Mert most ők a kedvenceim.
-Ó most Ladybug áll a második helyen mi?
-Úgy tűnik.
-Rendben, de most mennyünk haza, mert holnap korán kelünk.....
*1 nappal később*
Ma van a szülők napja, vagyis péntek.Ma reggel 6-kor keltem, ami megszokott volt számomra ugyanis majdnem egész este ébren vagyok.Sara még alszik én meg elindulok az iskolába.Ezt nem is részletezem, csak az a lényeg, hogy órákkal később Sarával odaértünk, és elfoglaltuk a helyünket várván, hogy elkezdődjön a várva várt, előadás.
Láttam, hogy van valami baj Roxy lábával és láttam, hogy van itt egy idegen ember ezért jobbnak láttam, hogyha szuperhősként vagyok itt.Berohantam az vécére, mire Xinta előbújt:
-Biztos, hogy jónak látod amit cselekszel?Nem akarod inkább a rendőrségre hagyni?-kérdezte.
-Nem.-mondtam és kimondtam az átalakuláshoz szükséges szavakat.Át is alakultam és megláttam Paont.
-Szia Paon.-mondtam neki.
- Nem is köszönök. - mondta egyszerűen, miközben farkasszemet nézett az akumizált emberel. Mintha megijedt volna, gyorsan kirohant az egyik ajtón, ketten meg utána.Paon eldobtam a legyezőit, mire megállt. Megfordult, de én itt voltam, újra megfordult, viszont ott meg Paon. Kijáratott kereset, de mellette csak pár ház és a folyó volt található.
- Hol lehet az akuma? - kiáltottam..
- Nem tudom. - feleltem. Közelebb mentem hosszá.. - Mert nincs is akuma. - vette le az álarcot a fiúról. Hallottam a szirénákat, végül a rendőrautó megállt mögöttünk.
- Bee szólj a rendőröknek! - kiáltotta nekem.
- Oké! - ugráltam a rendőrfőnökhöz. Egy bilincsel jött a rendőr és letartoztatta a fiút.
- Köszönjük Bee, Paon. - vitte el a fiút.
- Ez érdekes volt! - mondta nekem. - Mennem kell! Szia! - köszöntem el tőlem, majd eltűnt.
Én meg visszaváltoztam és elfutottam Sarához.
-Miért tűnsz el mindig.-mondta mérgesen, majd elment.
Én odamentem Roxyhoz az orvosiba.
- Ilyen nincs, hogy valaki direkt sebezzen meg egy táncost! - ráztam meg a fejem.
- Kivéve ha Hip Hopos. Akkor érthető. - vonta meg a vállát.
Ők is hazamentek így én is.A mai nap érdekesnek indult és érdekesen is fejeződött be, de mindenesetre még sok kaland vár rám...
-Diana...-keltett, de én nyöszörögtem.-Diana 7:45 van!!!-erre én gyorsan kipattantam az ágyból.
-Mi?Mi?Jaj nem el fogok késni...De hősként nem!!-így felkiáltottam:Xinta fullánkot ki-át is változtam.Elővettem az egyik szalagomat és úgy közlekedtem vele mint Ladybug a jojójával.Egy oszlop mellett értem földet, és nyomban vissza is változtam Xinta pedig a kezemben tért magához.
-Ne változz vissza!!Ott van Ladybug és gondolom nem csevegni érkezett.-suttogta a kis teremtés, aztán visszabújt a fehér árnyalatú táskámba, hogy mások ne lássák őt meg.
Ladybug odajött hozzám.-Hé szia mit keresel itt?-Sóhajt.-Veszélyben vagy.-suttogta kedvenc hősünk.
-De...De a barátnőm veszélyben van.-mondtam mire Ladybug mögém mutatott.-Hátra néztem és barátnőmet Sarat láttam meg akit rögvest megöleltem, mivel nagyon boldog voltam miatta.
-Ez mind szép és jó, de el kellene bújnotok, mert még mindig veszélyben vagytok-mondta Ladybug.
És abban a pillanatban villant be, hogy nekem most mellette lenne a helyem, ezért nagy iramban betessékeltem barátnőmet a utas váróba.Gyorsan berohantam az ottani vécébe készülvén az átváltozásra.Amint beértem felkiáltottam:Xinta fullánkot ki!-kiáltottam és a nagy fényt követve átváltoztam a megszokott hős ruhámba.Gyorsan odarohantam Ladybughoz és hirtelen Paon is mellettem termett.Ladybug a szokásosan meghitt hangulatban köszöntött minket.Egyszer, csak Chatot láttam meg:A szája tiszta fekete volt és a megszokott zöld szeme is sötétté vált.Vajon, hogyan változhatott gonosszá?Mi történt vele?Á csak a szokásos kérdések a fejemben, de na mindegy is.Látszott a többi lány hős arcán az a bizonyos kérdés, de senki nem akartam megkérdezni, hogy hol van az akuma ezért inkább rákérdeztem én magam:
-Szerintetek hol lehet az akumája?-kérdeztem mikor Chat ránk támadt.
Ladybugot akarta először elkapni, de mi nem hagytuk, s mikor elkaphatott volna Ladybug előállt egy tervel.-Paon, Bee!!!Foglaljátok le őt addig kitalálok valamit.-mondta majd elbújt egy oszlop mögött, hogy Chat, vagyis Antichat ne találhassa meg és ne kapja meg azt a roppant fontos talizmánt.
-Rendben mi elintézzük.-mondta Paon, majd hátralépett.-Te kezd!!-mondta majd én felkiáltottam:Brillant énergie(fénylő energia).Ekkor a hatalmas sárga fényt követően rengeteg méh támadt rá Chatra.Mikor Paon is használhatta volna az erejét Ladybug hirtelen közbeszólt:
-Ne Paon várj.Segíts megint nekem kérlek.-mondta Ladybug és felkiáltott:chance talisman(szerencse talizmán.Majd a jojója mellé lehullott egy bot.És Paon is felkiáltott:changer fan(átalakuló legyező) mondta és a két legyező egybe olvadt, s még egy bot lépett a helyébe.ár perc múlva pedig ladybug közbepillantott.-Aha hát persze.Bee míg a méhekkel van elfoglalva lopózz mögé és ha jelzek vedd el a botját.-mondta, mire én bólintottam és azt tettem, amit kért:mögé lopóztam és vártam, arra, hogy mikor jelez.A két bot segítségével rátámadtak Chatra és, amikor Ladybug jelzett én elvettem a talizmánt és odadobtam neki.Ő megtisztította és minden visszaállt a régi kerékvágásba.
-Mit keresek itt.-kérdezte mire eltűnt az egyik csík a gyűrűjéről.
-Majd később elmondjuk, de most sicc, mindjárt visszaváltozol.-mondta poénosan Ladybug.
Mikor el akartunk menni megláttuk a barátnőmet Sarat.Mire mondani akart volna valamit megint elájult a látványunktól, de ez nem lep meg mert tudom, hogy még Alyánál is jobban szereti a szuperhősöket.Na hol is tartottunk?Ja az ájulásnál.Most Paon karjaiba ájult.
-Te jó ég!!-jajgatott Paon.
-Várj segítek.-mondta, majd ketten letettük egy padra.
-Na nekem mennem kell.
-Nekem is.-mondta a két hőstársam, majd megint egy szem pillantás, alatt eltűntek.
Én is ugyanúgy eltűntem és visszaváltoztam.Xinta a kezembe esett.
-Ez húzós volt.Mi van ha Sara egyszer rájön?
-Nem tudom.De akkor lesznek igazán a nagy gondok...-mondtam és visszamentem Sarához.
Mire már odaértem, már ébren és épen várt rám.
-Hé jól vagy?-kérdeztem tőle mire ő elkezdett dicsekedni.
-Igen és képzelt találkoztam a két új hőssel.
-És ez miért nagy szám?
-Mert most ők a kedvenceim.
-Ó most Ladybug áll a második helyen mi?
-Úgy tűnik.
-Rendben, de most mennyünk haza, mert holnap korán kelünk.....
*1 nappal később*
Ma van a szülők napja, vagyis péntek.Ma reggel 6-kor keltem, ami megszokott volt számomra ugyanis majdnem egész este ébren vagyok.Sara még alszik én meg elindulok az iskolába.Ezt nem is részletezem, csak az a lényeg, hogy órákkal később Sarával odaértünk, és elfoglaltuk a helyünket várván, hogy elkezdődjön a várva várt, előadás.
Láttam, hogy van valami baj Roxy lábával és láttam, hogy van itt egy idegen ember ezért jobbnak láttam, hogyha szuperhősként vagyok itt.Berohantam az vécére, mire Xinta előbújt:
-Biztos, hogy jónak látod amit cselekszel?Nem akarod inkább a rendőrségre hagyni?-kérdezte.
-Nem.-mondtam és kimondtam az átalakuláshoz szükséges szavakat.Át is alakultam és megláttam Paont.
-Szia Paon.-mondtam neki.
- Nem is köszönök. - mondta egyszerűen, miközben farkasszemet nézett az akumizált emberel. Mintha megijedt volna, gyorsan kirohant az egyik ajtón, ketten meg utána.Paon eldobtam a legyezőit, mire megállt. Megfordult, de én itt voltam, újra megfordult, viszont ott meg Paon. Kijáratott kereset, de mellette csak pár ház és a folyó volt található.
- Hol lehet az akuma? - kiáltottam..
- Nem tudom. - feleltem. Közelebb mentem hosszá.. - Mert nincs is akuma. - vette le az álarcot a fiúról. Hallottam a szirénákat, végül a rendőrautó megállt mögöttünk.
- Bee szólj a rendőröknek! - kiáltotta nekem.
- Oké! - ugráltam a rendőrfőnökhöz. Egy bilincsel jött a rendőr és letartoztatta a fiút.
- Köszönjük Bee, Paon. - vitte el a fiút.
- Ez érdekes volt! - mondta nekem. - Mennem kell! Szia! - köszöntem el tőlem, majd eltűnt.
Én meg visszaváltoztam és elfutottam Sarához.
-Miért tűnsz el mindig.-mondta mérgesen, majd elment.
Én odamentem Roxyhoz az orvosiba.
- Ilyen nincs, hogy valaki direkt sebezzen meg egy táncost! - ráztam meg a fejem.
- Kivéve ha Hip Hopos. Akkor érthető. - vonta meg a vállát.
Ők is hazamentek így én is.A mai nap érdekesnek indult és érdekesen is fejeződött be, de mindenesetre még sok kaland vár rám...
Roxy, 5. rész
(Elnézést előre a hibákért. A Microsoftom rossz így nem tudom használni :( )
Ma van a szülők napja.
- Lányok nincs semmi baj! - nyugtatott a tanárunk.
- Könnyű mondani. - mondta Amanda.
- És könnyű megcsinálni is. - dobtam arra a szavakat, amerre ő állt.
- Te könnyen beszélsz! Te vagy a legjobb! - hányta a szavakat a mellette lévő lány is.
- Ha elrontod improvizálsz. - vontam meg a vállamat. - Ha szerencséd van senki se veszi észre. - néztem ki a függönyök közül. Diana és a Dadus az első sorban ülnek. Sara is ott ült Diana mellett. Istenem a tegnapi után valahogy nem szívlelem a csajt.
- Kedves szülők, és persze egyéb vendégek! Üdvözlöm önöket az idei szülők napján. Szórakozzanak jól! - mondta a tanárunk. - Az első tánccsoport a hagyományos francia Gavotte-t fogja eltáncolni nekünk. Átadom a színpadot. - futott le. Beálltam a helyemre, kivel elkezdem az egészet.
(Kit érdekel mire gondoltam)
A zene megszólalt, a függönyök visszatértek a helyükre, a világítás felkapcsolt, én meg elkezdtem a táncot. Ugrottam párat, és becsatlakoztak a többiek is. Tovább folytattuk a táncot, s a kicsiktől kezdve mindenki becsatlakozott. Kicsiktől kezdve a nagyokig. Végül lementünk a színpadról, én meg futottam az öltözőbe, hogy átöltözzek.
- Ügyesek voltatok, mondjuk néhányan elkéstetek. - vágta hozzám Charlote.
- Ha ezzel arra célzol, hogy rosszak voltunk akkor... - kezdtem bele, mire félbevágott.
- Azt mondom, hogy máskor jobbaknak kellene lennetek, hogy leverjetek. - tette a kezét a vállamra, s végül kiment az öltözőből. Gyorsan magamra kaptam a következő szereplésemhez a ruhámat, s én is kimentem.
- Sose értettem ezeket a feszülős nadrágokat. - jegyeztem meg Ewannak.
- Szerintem kényelmes. - lökött meg egy kicsit.
- Szóval ezért jársz állandóan kicsi nadrágban. - merengtem el.
- Nem is kicsi, hanem feszülős farmer! - ütőt egy kicsit a kobakomra. - Na gyere ide! - ölelt meg félvállal. - Nemsokára mi jövünk.
- Az még fél óra. - suttogtam.
- Az lehet, de akkor is mi jövünk. - lett vége a csoportos táncoknak. Az edző megint felszaladt a színpadra.
- Mostantól Páros táncokat láthatunk, néhol hosszabbat, néhol rövidebbet. A következő tánc Amanda Felhause és Charlote Pissenlit adja elő. - adta át nekik a színpadot. Charlote rám kacsintott, végül eltűnt.
- Csak hergelni akar. - súgta Ewan.
- Tudom. - súgtam vissza. Öt perc után hatalmas tapsviharral tértek le a színpadról.
- Ezt übereld túl. - kacagott fel. Istenem kinyírom! Már ott voltam mikor meghallottam a nevemet.
- ... és Roxane Lerois. - jött le a színpadról a tanárnő. Gyorsan felmentem én is és Ewan is.
Elkezdődött a dal, mi meg a tanult táncot kezdtük el. Már ezerszer letáncoltuk, így fölösleges volt gondolkodnom mi után mi jön. A testem magától mozgott a zene ütemére. Egyszer valamiben megakadva elestem. Azonnal a bokámhoz kaptam, ahol észrevettem egy kicsi fonalat.
- Jól vagy Roxy? - kérdezte Ewan.
- Szerintem kiment a bokám. - próbáltam ráállni, de a fájdalom belehasított. - Nézd csak! - mutattam a fonalat.
- Hahahaha! - jelent meg egy lány a fonál végénél. Egy akumizált ember!
- Ewan állíts fel! - kértem.
- Nem lehet, akkor még rosszabb lesz a sérülés!
- Csak állíts fel! - könyörögtem, mire felállított. Elszaladtam egy kívül eső helyre.
- Syen, tollakkal elő! - mondtam halkan. A kék fény körbevett. A fájós lábamból a fájdalom enyhült.
- Kapjuk el az akumát! De hívni kéne Ladybugot is. - tárcsáztam.
- Bocsi Chat nem vagyok elérhető, de hangpostán igen. Szia! - na ez furcsa...
- Szia Ladybug, Paon vagyok! Kéne segítség, egy akumizált ember van a... na jól van hagyjuk. - tettem le a telefont, miközben kirohantam a színpadra.
- Szia Paon! - állt meg mellettem Bee.
- Nem is köszönök. - feleltem egyszerűen, miközben farkasszemet nézek az akumizált emberel. Mintha megijedt volna, gyorsan kirohant az egyik ajtón, ketten meg utána. Eldobtam a legyezőimet, mire megállt. Megfordult, de én itt voltam, újra megfordult, viszont ott meg Bee. Kijáratott kereset, de mellette csak pár ház és a folyó volt található.
- Hol lehet az akuma? - kiáltotta Bee.
- Nem tudom. - feleltem őszintén. Közelebb mentem az emberünkhöz. - Mert nincs is akuma. - vettem le az álarcot a fiúról. Hallottam a szirénákat, végül a rendőrautó megállt mögöttünk.
- Bee szólj a rendőröknek! - kiáltottam oda.
- Oké! - ugrált a rendőrfőnökhöz. Egy bilincsel jött a rendőr és letartoztatta a fiút.
- Köszönjük Bee, Paon. - vitte el a fiút.
- Ez érdekes volt! - mondtam neki. - Mennem kell! Szia! - köszöntem el a társamtól. Visszaugráltam a sulihoz, egyenesen be az orvosihoz. Leültem a padra és vártam.
- Oh, szia Roxane, gyere be! - nyitotta ki az ajtót nekem.
- Sajna nem tudok felállni. - mutattam a már felduzzadt lábamra.
- Ez csúnya. Várj, hozok egy kis jeget! -tűnt el az ajtóban és egy csomag jéggel tért vissza, mit a lábamra tett óvatosan.
- Hol fáj? - tette el a jeget egy idő után. Megnyomott egy helyet, mire felszisszentem.
- Ez kificamodott. Bekötöm neked, de pihentetni kell, és nem szabad ráállnod. - tért vissza gézzel. Bekötötte, végül hozott nekem egy mankót is.
- Köszönöm! - cammogtam ki végül lassan a dadusékhoz.
- Oh Roxy! - fogott meg a Dadus, hogy segítsen.
- Ilyen nincs, hogy valaki direkt sebezzen meg egy táncost! - rázta meg a fejét Diana.
- Kivéve ha Hip Hopos. Akkor érthető. - vontam meg a vállamat. Végül hazamentünk.
Ma van a szülők napja.
- Lányok nincs semmi baj! - nyugtatott a tanárunk.
- Könnyű mondani. - mondta Amanda.
- És könnyű megcsinálni is. - dobtam arra a szavakat, amerre ő állt.
- Te könnyen beszélsz! Te vagy a legjobb! - hányta a szavakat a mellette lévő lány is.
- Ha elrontod improvizálsz. - vontam meg a vállamat. - Ha szerencséd van senki se veszi észre. - néztem ki a függönyök közül. Diana és a Dadus az első sorban ülnek. Sara is ott ült Diana mellett. Istenem a tegnapi után valahogy nem szívlelem a csajt.
(
A zene megszólalt, a függönyök visszatértek a helyükre, a világítás felkapcsolt, én meg elkezdtem a táncot. Ugrottam párat, és becsatlakoztak a többiek is. Tovább folytattuk a táncot, s a kicsiktől kezdve mindenki becsatlakozott. Kicsiktől kezdve a nagyokig. Végül lementünk a színpadról, én meg futottam az öltözőbe, hogy átöltözzek.
- Ügyesek voltatok, mondjuk néhányan elkéstetek. - vágta hozzám Charlote.
- Ha ezzel arra célzol, hogy rosszak voltunk akkor... - kezdtem bele, mire félbevágott.
- Azt mondom, hogy máskor jobbaknak kellene lennetek, hogy leverjetek. - tette a kezét a vállamra, s végül kiment az öltözőből. Gyorsan magamra kaptam a következő szereplésemhez a ruhámat, s én is kimentem.
- Sose értettem ezeket a feszülős nadrágokat. - jegyeztem meg Ewannak.
- Szerintem kényelmes. - lökött meg egy kicsit.
- Szóval ezért jársz állandóan kicsi nadrágban. - merengtem el.
- Nem is kicsi, hanem feszülős farmer! - ütőt egy kicsit a kobakomra. - Na gyere ide! - ölelt meg félvállal. - Nemsokára mi jövünk.
- Az még fél óra. - suttogtam.
- Az lehet, de akkor is mi jövünk. - lett vége a csoportos táncoknak. Az edző megint felszaladt a színpadra.
- Mostantól Páros táncokat láthatunk, néhol hosszabbat, néhol rövidebbet. A következő tánc Amanda Felhause és Charlote Pissenlit adja elő. - adta át nekik a színpadot. Charlote rám kacsintott, végül eltűnt.
- Csak hergelni akar. - súgta Ewan.
- Tudom. - súgtam vissza. Öt perc után hatalmas tapsviharral tértek le a színpadról.
- Ezt übereld túl. - kacagott fel. Istenem kinyírom! Már ott voltam mikor meghallottam a nevemet.
- ... és Roxane Lerois. - jött le a színpadról a tanárnő. Gyorsan felmentem én is és Ewan is.
Elkezdődött a dal, mi meg a tanult táncot kezdtük el. Már ezerszer letáncoltuk, így fölösleges volt gondolkodnom mi után mi jön. A testem magától mozgott a zene ütemére. Egyszer valamiben megakadva elestem. Azonnal a bokámhoz kaptam, ahol észrevettem egy kicsi fonalat.
- Jól vagy Roxy? - kérdezte Ewan.
- Szerintem kiment a bokám. - próbáltam ráállni, de a fájdalom belehasított. - Nézd csak! - mutattam a fonalat.
- Hahahaha! - jelent meg egy lány a fonál végénél. Egy akumizált ember!
- Ewan állíts fel! - kértem.
- Nem lehet, akkor még rosszabb lesz a sérülés!
- Csak állíts fel! - könyörögtem, mire felállított. Elszaladtam egy kívül eső helyre.
- Syen, tollakkal elő! - mondtam halkan. A kék fény körbevett. A fájós lábamból a fájdalom enyhült.
- Kapjuk el az akumát! De hívni kéne Ladybugot is. - tárcsáztam.
- Bocsi Chat nem vagyok elérhető, de hangpostán igen. Szia! - na ez furcsa...
- Szia Ladybug, Paon vagyok! Kéne segítség, egy akumizált ember van a... na jól van hagyjuk. - tettem le a telefont, miközben kirohantam a színpadra.
- Szia Paon! - állt meg mellettem Bee.
- Nem is köszönök. - feleltem egyszerűen, miközben farkasszemet nézek az akumizált emberel. Mintha megijedt volna, gyorsan kirohant az egyik ajtón, ketten meg utána. Eldobtam a legyezőimet, mire megállt. Megfordult, de én itt voltam, újra megfordult, viszont ott meg Bee. Kijáratott kereset, de mellette csak pár ház és a folyó volt található.
- Hol lehet az akuma? - kiáltotta Bee.
- Nem tudom. - feleltem őszintén. Közelebb mentem az emberünkhöz. - Mert nincs is akuma. - vettem le az álarcot a fiúról. Hallottam a szirénákat, végül a rendőrautó megállt mögöttünk.
- Bee szólj a rendőröknek! - kiáltottam oda.
- Oké! - ugrált a rendőrfőnökhöz. Egy bilincsel jött a rendőr és letartoztatta a fiút.
- Köszönjük Bee, Paon. - vitte el a fiút.
- Ez érdekes volt! - mondtam neki. - Mennem kell! Szia! - köszöntem el a társamtól. Visszaugráltam a sulihoz, egyenesen be az orvosihoz. Leültem a padra és vártam.
- Oh, szia Roxane, gyere be! - nyitotta ki az ajtót nekem.
- Sajna nem tudok felállni. - mutattam a már felduzzadt lábamra.
- Ez csúnya. Várj, hozok egy kis jeget! -tűnt el az ajtóban és egy csomag jéggel tért vissza, mit a lábamra tett óvatosan.
- Hol fáj? - tette el a jeget egy idő után. Megnyomott egy helyet, mire felszisszentem.
- Ez kificamodott. Bekötöm neked, de pihentetni kell, és nem szabad ráállnod. - tért vissza gézzel. Bekötötte, végül hozott nekem egy mankót is.
- Köszönöm! - cammogtam ki végül lassan a dadusékhoz.
- Oh Roxy! - fogott meg a Dadus, hogy segítsen.
- Ilyen nincs, hogy valaki direkt sebezzen meg egy táncost! - rázta meg a fejét Diana.
- Kivéve ha Hip Hopos. Akkor érthető. - vontam meg a vállamat. Végül hazamentünk.
2016. június 25., szombat
Diana, 4.rész
Az udvarunkban hintaágyamon ülök és bámulom a tengerkék eget.Látom, ahogyan a reggeli nap sugarai végigjárják a udvar sűrűségét és szép lassan elhalványulnak.Pár perc múlva viharfelhőket látok egyre jobban közeledni, de ez nem zavar.Gondolom azért mert egyszerűen ilyen a hangulatom.Egy kicsit megterhel a szuperhős lét, de mit is tehetnék?Hát, ilyen az én szerencsém.Továbbá az is meglepett, hogy tegnap nem volt semmi kalamajka a gonosz halálfejjel sem.Nem hittem volna, hogy ennyivel megúszom ezt, de mint már az előbb is mondtam; ilyen az én szerencsém.Ahogy közeledtek a sűrű esőfelhők kicsi kwamim előbújt a táskámból jelezvén, hogy itt az idő iskolába menni.De mivel ő nem érzékeli az időt, így nem tudhatta, hogy 10 percem van még.
-Na nem kell indulnod?-nyögte ki kicsit álmosan.
-Nem még van 10 percem.Addig megnézem a Ladyblogot.-mondtam, és bekapcsoltam a gépet.
Alya az új szuperhősöket említette mostanában.Állítólag interjút akar csinálni velünk.Mint egyszer katicával.Remélem, hogy nem lesz annyira ránk kattanva mint a ,,híres szuperhősre Ladybugra."Bár jó ha kedvelnek mint szuperhőst, de nem annyira, hogy.....Ahogy látom Xinta is nagyon nézegeti a képernyőt úgy, hogy gondolom őt is zavarja kicsit ez az egész Ladyblogos dolog.De inkább nem ítélkezek felette mert a barátnőm és régóta ismerem és tudok róla annyit, hogy, hogyha már elkezdte akkor állíthatom, hogy nagyon nehéz leállítani róla.
-Úgy látok, hogy ez a lány rátok van kattanva.Főleg Ladybugra.-mondta meglepődve a kis jószág.
-Hát igen.Jut eszembe nekem indulnom.....Ne ne ne elkések!!!!Mindjárt 9:00.-nyögtem ki megijedve.
-Semmi baj Diana.Neked messze lenne, de Beenek nem.-mondta ki a csalogató szavakat.
-Ó, értem mire célzol,, rendben.-aztán felkiáltottam.-Xinta fullánkot ki!!-mondtam átváltozás közepette.Át is változtam, aztán pár perc múlva már a iskolánál is teremte.Meglepődve néztem, hogy Ladybug az osztályfőnökömmel és az igazgatóval beszélget.Nem értettem és elbújtam egy oszlop mögé, hogy visszaváltozzak.Fullánkot vissza.-ejtettem ki a számon, a visszaváltoztató szavakat.
Aztán odamentem hozzájuk.
-Elnézést, de Ladybug mit keresel itt?Talán egy újabb támadás?-kérdeztem mire ő bólintott.
-Diana te ne foglalkozz ezzel!!Menny be a terembe.-utasított rá utálatos tanárom.
Amint beléptem az iskola ajtaján gyorsan a vécébe futottam, hogy újra átváltozzak.Miután ez megvolt visszamentem Ladybughoz, hogy segítsek elbánni az újabb gonosz ellenféllel.
-Ladybug!!-Lihegtem.-Itt vagyok!!!-mondta majd megláttam egy fekete ruhás alakot kapucnival a fején.Mielőtt még megkérdezhettem volna, hogy hol van az ártó akuma közbe szólt:
-A köpenyében lehet az akuma.
-Ezt mégis honnan veszed?
-Látsz mást rajta ahol lehet?
-Nem.
-Akkor csapjunk le rá.-mondta.-majd hirtelen hátra lépett.-Tiéd a pálya.-mondta Ladybug majd leült a mellette lévő padra.Őszintén mondom ezt el sem hiszem.A híres szuperhős egy kezdőre bízza a piszkos munkát?Ezt le kellett volna videózni, de most komolyan mióta is csinál ilyet?Na jó mindegy.
Miután ezt mondta én felkiáltottam:
Brillant énergie(fénylő energia).Ekkor a hatalmas sárga fényt követően rengeteg méh támadt rá az ellenségre.Ladybugnak sikerült megszereznie a köpenyt.És lássunk csodát ki van alatta?Hát a társam Chat.De miért ezt nem értem.Mit keres Chat a köpeny alatt és erre miért volt szűkség.?
-Mi...Miért?-néztem rájuk kíváncsian.
- Velünk együtt lehetsz szuperhős. Ladybug találta ki az egészet.-mondta Chat.
-Na sziasztok nekem mennem kell.-mondta Chat majd egy szempillantás alatt el is tűnt.
-Köszi.
-Mit?
-Hogy befogadtatok.
-Tegnap is ezt csináltuk Paonnal.
-Rendben , de most már mennem kell.-mondtam és kivételesen most én hagytam ott őt.
Miután visszaváltoztam bementem az iskolába és boldogan csináltam végig a napot tudván, hogy kedvelnek és kitartanak mellettem....
-Na nem kell indulnod?-nyögte ki kicsit álmosan.
-Nem még van 10 percem.Addig megnézem a Ladyblogot.-mondtam, és bekapcsoltam a gépet.
-Úgy látok, hogy ez a lány rátok van kattanva.Főleg Ladybugra.-mondta meglepődve a kis jószág.
-Hát igen.Jut eszembe nekem indulnom.....Ne ne ne elkések!!!!Mindjárt 9:00.-nyögtem ki megijedve.
-Semmi baj Diana.Neked messze lenne, de Beenek nem.-mondta ki a csalogató szavakat.
-Ó, értem mire célzol,, rendben.-aztán felkiáltottam.-Xinta fullánkot ki!!-mondtam átváltozás közepette.Át is változtam, aztán pár perc múlva már a iskolánál is teremte.Meglepődve néztem, hogy Ladybug az osztályfőnökömmel és az igazgatóval beszélget.Nem értettem és elbújtam egy oszlop mögé, hogy visszaváltozzak.Fullánkot vissza.-ejtettem ki a számon, a visszaváltoztató szavakat.
Aztán odamentem hozzájuk.
-Elnézést, de Ladybug mit keresel itt?Talán egy újabb támadás?-kérdeztem mire ő bólintott.
-Diana te ne foglalkozz ezzel!!Menny be a terembe.-utasított rá utálatos tanárom.
Amint beléptem az iskola ajtaján gyorsan a vécébe futottam, hogy újra átváltozzak.Miután ez megvolt visszamentem Ladybughoz, hogy segítsek elbánni az újabb gonosz ellenféllel.
-Ladybug!!-Lihegtem.-Itt vagyok!!!-mondta majd megláttam egy fekete ruhás alakot kapucnival a fején.Mielőtt még megkérdezhettem volna, hogy hol van az ártó akuma közbe szólt:
-A köpenyében lehet az akuma.
-Ezt mégis honnan veszed?
-Látsz mást rajta ahol lehet?
-Nem.
-Akkor csapjunk le rá.-mondta.-majd hirtelen hátra lépett.-Tiéd a pálya.-mondta Ladybug majd leült a mellette lévő padra.Őszintén mondom ezt el sem hiszem.A híres szuperhős egy kezdőre bízza a piszkos munkát?Ezt le kellett volna videózni, de most komolyan mióta is csinál ilyet?Na jó mindegy.
Miután ezt mondta én felkiáltottam:
Brillant énergie(fénylő energia).Ekkor a hatalmas sárga fényt követően rengeteg méh támadt rá az ellenségre.Ladybugnak sikerült megszereznie a köpenyt.És lássunk csodát ki van alatta?Hát a társam Chat.De miért ezt nem értem.Mit keres Chat a köpeny alatt és erre miért volt szűkség.?
-Mi...Miért?-néztem rájuk kíváncsian.
- Átmentél. – szólt közbe.
- A mi...Micsodán?
-A teszten.- Velünk együtt lehetsz szuperhős. Ladybug találta ki az egészet.-mondta Chat.
-Na sziasztok nekem mennem kell.-mondta Chat majd egy szempillantás alatt el is tűnt.
-Köszi.
-Mit?
-Hogy befogadtatok.
-Tegnap is ezt csináltuk Paonnal.
-Rendben , de most már mennem kell.-mondtam és kivételesen most én hagytam ott őt.
Miután visszaváltoztam bementem az iskolába és boldogan csináltam végig a napot tudván, hogy kedvelnek és kitartanak mellettem....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)