Roxy, 1. rész

Miután elköszöntem Dianától hazaszaladtam. Egyszerűen utálom a szabályokat! Este 8-ra max haza kell érnem. Persze Dianának csak 9-re kell. Irigykedek miatta rá. Nálam van millió szabály, míg náluk csak 1-2. Ilyenkor is azt bizonyítva a pénzes szülők mennyire szigorúak, de inkább rohanok. Gyorsan rohanok, amennyire csak tudok. Tudtam, hogy nem kellett volna Dianával beülni a fagyizóba! Túl sokáig csevegtünk!

Berontottam a kapun, és rohantam tovább a hátsóbejárathoz. Talán nem vesznek észre, hogy csak most értem haza. Persze mint mindig, most is csak reménykedtem.

- Hová-hová kisasszony? – állt az ajtóban édesapám. Megdermedtem. – Ha jól tudom, a családi vacsora 8-kor kezdődik. Most 8: 15 van, kisasszony. Vagy én tudom a rossz időpontot? – vont számon.

- Nem apu. Sajnálom, hogy késtem. – intett, hogy induljak az asztalhoz. A karfára kanyarítottam a táskámat végül helyet foglaltam. Apu elfoglalta a helyét, végül csilingelt egyet, jelezve, hogy lehet felszolgálni a vacsorát. Gyorsan megmostam a kezemet az előttem lévő vizes tálban, amit végül a kiszolgáló elvett tőlem. (Sajnálom, ha hülyeséget írok.) Végül elém került az előétel. Egy ideig szótlanul telt az egész, végül apám szólalt meg először.

- És Roxane miért is késtél? – tette le a kanalát.

- Dianával találkoztam. – húztam ki magamat.

- Házi feladatod kész? – kezdett el faggatni.

- Igen.

- Balett órádon voltál?

- Igen.

- Gyakoroltál?

- Igen.

- Jegyeid az iskolában?

- Mindenből 5-ös vagyok.

- Hmmm. – mormogta. Most keres valamit, ami miatt még nagyobb lehet a büntetésem.

- Mit csináltál Dianával? – kérdezte végül. Meglepet ez a kérdés. Sose szokta megkérdezni.

- Beültünk egy kávézóba csevegni. – válaszoltam végül.

- Egy hétig nem találkozhatsz Dianával. Vita lezárva. – mondta végül. Beletörődtem. Ez ellen semmit se lehet kezdeni.

- Köszönöm az ételt. - álltam fel, miközben felkaptam a táskámat. Végül elrohantam a szobámba, magam mögött becsapva az ajtót. Ledobtam az ágyamra a táskámat és az ablakhoz álltam. Behúztam a függönyöket, mik az ablakok előtt állnak, végezetül felmentem a tánccsoport oldalára a hírek miatt. Semmi se volt fent, azon kívül, hogy hamarabb kellene bemennünk, mert a tanárnak dolga akadt. Végezetül Diana blogját is megnéztem.

Beindítottam a balettzenét és a Gavotte táncot, amit utolsónak tanultunk, letáncoltam. Már 2 honapja csak ezt a táncot tanuljuk, hisz a szülők napja nemsokára itt lesz. Idén csak ebben az egy csoport táncban leszek benne, de nem is nagy baj. Tavaly legalább 3-ban benne voltam. Elég nagy meló volt vele. Megszólalt a telefonom. Azonnal felkaptam, nevet se nézve úgy is tudom, hogy Ewan hív.

- Szia Roxy, bocsi, hogy zavarlak. – halódtam meg a hangját.  

- Mi a baj?

- Holnap nem tudok ott leni időben a próbán. Nem tudnánk hamarabbra tenni? - kérdezte.

- Mikor jó neked? – kérdeztem.

- Reggel 7 óra fele. És tényleg bocsi! – kért elnézést megint.

- Nem kell miatta parázni. – nyugtattam meg. – Megint családi probléma?

- Sajna igen és megint a legrosszabbkor. Még egyszer bocsi, szia! – tette le hirtelen. Nagyon jó táncos Ewan, de a családja annál zűrösebb. Állandóan veszekszenek a szülei, és már a váláshatárán egyensúlyoznak. Ha nem tudnám (vagyis nem beszélt volna róla) akkor most biztos leharaptam volna a fejét. Sóhajtottam egyet.

A táskámat az ágyamról arrébb dobtam, végtére ledőltem rá, de azonnal fel is ültem. A hátamat valami kemény nyomta. Odanéztem és egy doboz volt ott. Kezembe fogtam és közelebbről megnéztem. Ismeretlen volt számomra. Biztos valaki itt hagyta ma. Felnyitottam hátha van benne egy név, de egy piros fényen kívül nem volt benne semmi. A fény is hamar elhalványult és helyette egy bokalánc ékeskedik. Kezembe fogtam és végül egy kis lény dőlt a föld felé. Megfogtam gyorsan és letettem a párnára. Közelebbről is szemügyre vettem, de azon kívül, hogy kék volt, semmit se tudtam róla. Egyáltalán mi ez?

Elkezdtem a szemeit kinyitni, azontúl felült. Rám emelte a smaragd kék tekintettét. Én csak ott ültem, a kezemben lévő bokaláncot el se engedve.

- Szia Roxy! - repült felém. Egy kicsit hátráltam mire megállt. – Nem kell tőlem félni!

- Mi vagy te? – kérdeztem.

- Akkor kezdjük a legeslegelején. – szállt le a takarómra. – A nevem Syen, egy kwami vagyok. Jellegzetesen a páva kwami. És te egy szuperhős kiválasztott vagy!

- Szuperhős kiválasztott? – kérdeztem vissza.

- Mint Ladybug és Chat Noir.

- Mint a 2 szuperhős?!

- Igen, de azért nem kell kiabálni.

- Bocsi. - sütöttem le a szemeimet.

- Fojtassuk. Át tudsz változni Paon-ná. De a varázslat előtt a szabályok. Senki se tudhatja ki vagy, az erődet csak jóra használhatod. Van egy varázslatod a Changer Fan (Átalakuló legyező). És úgy lehetsz szuperhős, ha kimondod ezeket a szavakat: Syan, elő a tollakkal! Ekkor a bokaláncodon fogod látni, mikor jár le az időd. Ha az összes kék szimbólum eltűnik, visszaváltozol. Ha meg magadtól szeretnél, akkor csak annyit kell mondanod: Syan, le a tollakkal! – fejezte be a beszámolót. Felálltam.

- Syan, elő a tollakkal! – kiabáltam. Mikor a kék fény elhalványult a tükör elé álltam. Egy szuperhős nézett vissza rám.