Roxy, 4. rész

Már megint egy unalmas napot hagyhattam magam után. Ép időben értem haza, sőt azt vettem észre, hogy Diana blogjára már egy ember feliratkozott. Azonnal írtam neki. Persze a balett klubnak az oldalát is megnéztem. Kihirdették, hogy már az időpont is megvan.  Pénteken lesz, ma viszont kedd van. Bekapcsoltam a tv-t miközben vártam Ewan telefonhívását.

- Szia Ewan! – szóltam bele azonnal.

- Szia Roxy! Láttad a kiírást? – kérdezte.

- Igen. Kevés az idő, de legalább ezen is túl fogunk esni. Utána nyugisan kiszülődhetünk a versenyekre.

- Igazad van. Na de pénteken a legjobbat kell nyújtanunk! Holnap ráérsz hosszabb időre?

- Igen. Tudod, hogy mindig ráérek. Kivéve persze a 6 és 7 óra között.

- Oké. Egyszer kíváncsi lennék, mit csinálsz olyankor.

- Egyszer megtudod. – pillantottam a tv-re. – Bocsi Ewan le kell tennem.

- Oké, szia! – köszönt el.

- Szia! – dobtam le a telefonomat az ágyra. – Syen úgy látszik a mai nap sehogy se lesz nyugtunk. – jelent meg mellettem miközben a tv-t nézte ő is. A tv most már Chatet mutatta. Mellette büszkén Ladybug állt. Elintézték fél perc alatt a szörnyet. (Akarom mondani akumát.) Bee is megjelent, de későn. A fő szuperhősök már megjelentek, s hamar elintézték a dolgokat. Kikapcsoltam a tv-t.

- Na, hamar el is lett intézve. – legyintettem. – Menjünk aludni, holnap úgy is hosszú napunk lesz Syen. - dőltem be az ágyba. A fal felé fordultam, s hamar elnyomót az álom.

Másnap 7-kor keltem. Ilyenkor még anyuék is itthon vannak, így gyorsan leszaladok.

- Anyu, apu! – rontottam be a konyhába.

- Mi ilyen fontos, hogy megzavard a reggeli evést, Roxane? – förmedt rám apám.

- Sajnálom, csak szólni szerettem volna, hogy a szülők napja pénteken lesz.

- Szerintem ezzel várhattál volna, míg befejezzük az evést.

- Igaza van az apádnak, Roxane. És tudod pénteken lesz a sajtótájékoztató. Nem tudunk elmenni. Most meg menj! Más dolgunk is van! – a földet kémleltem. Bólintottam, s közben elcammogtam.

- Roxy én elmegyek a szüleid helyett, ha meghívsz. – tette a vállamra a kezét Kenza néni.

- Köszönöm dadus. – öleltem meg. – Ha nem baj még Dianát is meghívnám.

- Te választod ki, kit hívsz meg. – adott egy puszit, utána meg ment a saját dolgára. Felrohantam a szobámba és a földről felkaptam a telefonomat. Gyorsan tárcsáztam.

- Szia Roxy! – hallottam meg a barátnőm hangját.

- Csá Diana! Figyelj, nem akarsz eljönni pénteken a szülők napjára? – kérdeztem.

- De szívesen. Mama ez isteni! – kiáltott hátra. Vagyis szerintem hátra. – Nem a szüleidnek kellene menniük?

- Sajtótájékoztató már megint.

- Nem értem a szüleidet. Egyáltalán szeretnek?

- Szerintem csak véletlenül születtem meg, vagy nem tudom. Na, mindegy. Elkísérjelek az iskolába oké?

- Persze, várlak! – tette le a telefont. Magamra kaptam gyorsan egy szettet, felnyaláboltam a balerinacipőmet és rohantam a barátnőm elé.  

- Kenza néni mindjárt jövők! – kiáltottam be a konyhába.

- Rendben szívem! Addig elkészítem a reggelidet. – nézett rám, miközben mosogatott.  

- Szerintem beugrok hazafelé az egyik pékségbe.

- Rendben van. Nekem is hozol valami édeset?

- Persze. Szia! – futottam gyorsan. A barátnőm már az ajtajukban várt.

- Futottál? – kérdezte.

- Szerinted? – dőltem egy kicsit előre, hogy kifújam magam. Utána felegyenesedtem. A barátnőm nagyon szépen nézet ki. A haját felfogta lófarokba, csak egy kincset hagyót elől. Persze én csak egy kicsi virágkontyot csináltam oldalt, amit egy szalaggal kötöttem meg, a maradék barna hajam leomlott a vállamra. A ruhája csak egy egyszerű ruha volt.

- Mehetünk? – kérdezte.

- Persze! – karoltam bele. Sokat beszéltünk. Végül a sulijánál váltak csak ez az utjaink.

- Én is szeretnék iskolába járni. – néztem fel a magas épületre.

- Nem annyira jó, mint te azt hiszed. – kacsintott rám.

- Akkor is jobb lehet, mint magántanulóként rengetni mindenapjainkat. – sóhajtottam. – Na, szia!

- Szia! – ölelt meg. Még visszanéztem a barátnőmre a sarkon túl. Két lánnyal beszélgetett. Felismertem a barna hajút. Tegnap ő jött oda hozzánk. Végül karöltve mentek be 3-an a sulijukba.

Hazafelé bementem a legközelebbi pékségbe.

- Véletlenül nem az iskolában kéne lened, kisasszony? – kérdezte tőlem az eladó.

- Magántanuló vagyok. – legyintettem.

- Oh. Akkor értem. – mondta. Letettem elé, amit megszerettem volna venni. Végül kifizettem és hazamentem. Az óráim elég érdekesek voltak. A tanár szidott engem, hogy miért nem figyelek. Meguntam és kimentem a szobából maga mögött hagyva a tanárt. Évek óta ő tanít, de valahogy nem bírom már az arcát. Rendes iskolába szeretnék járni! Rendes diákok és rendes tanárok mellet! Nem akarok ebben a börtönben lenni örökre!

*

- Gyerünk lányok! Gyerünk, rajta! – tapsolt párat az edzőm. – Emília a lábadat egy kicsit magasabbra! Igen így jó. – ment tovább a tanár. – Roxane mutass egy Fauettét. – beálltam gyorsan kezdő mozdulatban és spiccbe álltam. Utána csak forogtam, miközben hajtottam magamat.

- Rendben van. Most meg egy Jetét kérek. – gyorsan megcsináltam ezt is. – Kiváló. – ment tovább. Tovább nyújtottam, hogy azért mégis csináljak valamit. Egy hatalmas nagy csattanás, és villámlás halattszodott kintről.

- Mi volt ez? – indult kifele a tanárnő. gyorsan utána mentem. Az ég teljesen sötét, az emberek rohangálnak, autók csapodnak a póznákhoz. Most tényleg megint egy akuma? Kirohantam az utcaszélre ahol észrevettem egy szokatlan ruhájú férfit. A villámok körülötte csapódtak a földbe.

- Oh, ne már! – rohantam az egyik kisebb utcába a környéken.

- Syen, elő a tollakkal! – miután átváltoztam, kiugrottam az ember elé.

- Szia Paon! Ép ideje volt, hogy megjelenj! – köszöntött Chat. – Bár a többiek is itt lenének!

- Látom, a nagy szuperhős egyedül nem bír el vele. – cukkoltam egy kicsit. – Az újonc segítségét kéri.

- Nagyon vicces, de tényleg! Inkább az találjuk ki, mit szállt meg az akuma! – kiabálta nekem, miközben kitért egy villám elől.

- Abban van, ami a kezében van. Nem tudom mi ennek a szerkezetnek a neve. – kiáltottam oda. Gyorsan hátraszaltóztam, hogy a villám el ne találjon. Fogtam a legyezőmet, s eldobtam felé. Ki hitte volna, hogy a legyező bumerángként is alkalmazható? Csak hát most ebben az esetben semmi értelme sincs.

- Changer Fan! – dobtam fel a legyezőket. A kezemben egy hosszú fabot maradt a legyezők után.

- Fabot? Ennél nem lehetett volna haszontalanabb? – kérdezte Chat.

- Chat legalább nem fog bajunk esni, ha a botba csap a villám. Tudod, a fa nem vezeti az áramot. – álltam mellé. – De viszont a te botot igen. Ez lesz a fegyverünk. – mutattam fel a botot.

- Ad ide! – kapta ki a kezemből.

- Chat ez nem megoldás. Inkább döntsd az emberünkre a villanypóznát.

-Cataclysm! – kiáltotta miközben megérintette az oszlopot, ami egyből az emberünkre esett. Sem figyelt fel rá. Én odamentem hozzá és a bot segítségével elvettem a bigyót.

- Szia Ladybug! – intet a macskafiú a lánynak. Odadobtam Ladybugnak a fegyvert, amit eltört és megtisztított. Utána a rendet is helyre állította.

- Mikor idézted meg a… - kezdtem bele.

- Átmentél. – szólt közbe.

- A min?

- Velünk együtt lehetsz szuperhős. Ladybug találta ki az egészet. – adott egy pacsit Chat.

- Hát, köszi. – mosolyodtam el. – De viszont mennem kell. – ugráltam vissza a tánc sulihoz.